Régi padlásokon kutatva gyakran bukkan az ember elfeledett kincsekre. Mindig szerettem volna végigtúrni egy poros padlást, sorra véve a generációk alatt felhalmozott, értéktelennek vélt, de idővel kinccsé nemesedett tárgyakat. Bánatos is voltam, mikor a dédszülők padlását apósomék csak úgy simán lomtalanították a költözéskor. Most azonban a legváratlanabb pillanatban mégis sikerült átélnem a kincstalálás örömét. Egy régi könyv, amit annakidején nem sokat forgattunk, de nyáron elhoztam K...sziból, hátha a gyerekekkel egyszer rászánjuk magunkat origamit készíteni. A Móra kiadó jelentette meg a Hajtogatós c. könyvet, nem írja mikor, de 37- forint volt, így elég rég lehetett. Szóval ezt kihoztuk Brüsszelbe, s már itt hencsergett egy ideje, mikoris ma megakadt a szemem a hatsó fedlap szövegén. Aszongya:
"A japán gyerekek kézügyességét az origami nevű, papírhajtogatós játékkal fejlesztik ki régi idők óta. Nem véletlen hát a japán kezek bámulatos ügyessége, amivel annyiszor találkozunk például az ipari miniatürizálás terén."
Hát a japán kezek bámulatos ügyességéről H. Ádám biztos bővebb beszámolót tudna tartani (nem kell feltétlenül rosszra gondolni - bár lenne mire -, csak a használtbugyi automatából kellett kipiszkáltatnia a beragadt aprót) de e jelenség leggyakoribb előfordulása valóban az ipari miniatürizációban érhető tetten. Istenem, ahogy a sok szorgos kis japán kéz bámulatos ügyességgel csavarozgatja, csiszolgatja azt a sok mikrocsippet, az ember szeme könnybe lábad. A Bizottság meg jól megbírságolja őket, a paraszt.
