Muszáj volt Andrisnak valami sportot találni. Lehetőleg szerda délutánra, amikor amúgy sincs ovi. Persze nehéz a négy évesek sorsa, úszás, foci, minden ami szóba jöhet csak idősebb korosztálynak van. De szerencsére azért vannak nyitott felfogású intézmények is. Balettozni például már 3 éves kortól lehet. Szerencse. Most balettozik a drága. Ő a leggyorsabb. Mármint amikor körbe kell futni, akkor mindenkit lehagy. Nem tudom ez mennyire számít, mert nem szeretem a balettot. Annakidején anyáék elvittek a Bahcsiszeráji szökőkútra, nahát az aztán elvette a kedvemet egy életre. Meg tv-ben láttam részleteket a Diótörőből, az is idegesített, hogy miért hagyja magát rángatni az a katona az egerekkel. Na mindegy, a gyereknek tetszik, az a lényeg. Meg hát az ivararány sem rossz,  tizennyolc résztvevővel 7:1. Még jobb, mint a patrónás tánciskola a maga 3:1-es arányával.

Apropó tánciskola. Katival beiratkoz(t)unk tánciskolába. Első alkalommal kicsit elbizonytalanított minket a résztvevők átlagéletkora (50<), de aztán nem volt rossz. Majd meglátjuk. Az ivararány 1:1.

Régi padlásokon kutatva gyakran bukkan az ember elfeledett kincsekre. Mindig szerettem volna végigtúrni egy poros padlást, sorra véve a generációk alatt felhalmozott, értéktelennek vélt, de idővel kinccsé nemesedett tárgyakat. Bánatos is voltam, mikor a dédszülők padlását apósomék csak úgy simán lomtalanították a költözéskor. Most azonban a legváratlanabb pillanatban mégis sikerült átélnem a kincstalálás örömét. Egy régi könyv, amit annakidején nem sokat forgattunk, de nyáron elhoztam K...sziból, hátha a gyerekekkel egyszer rászánjuk magunkat origamit készíteni. A Móra kiadó jelentette meg a Hajtogatós c. könyvet, nem írja mikor, de 37- forint volt, így elég rég lehetett. Szóval ezt kihoztuk Brüsszelbe, s már itt hencsergett egy ideje, mikoris ma megakadt a szemem a hatsó fedlap szövegén. Aszongya:

"A japán gyerekek kézügyességét az origami nevű, papírhajtogatós játékkal fejlesztik ki régi idők óta. Nem véletlen hát a japán kezek bámulatos ügyessége, amivel annyiszor találkozunk például az ipari miniatürizálás terén."

Hát a japán kezek bámulatos ügyességéről H. Ádám biztos bővebb beszámolót tudna tartani (nem kell feltétlenül rosszra gondolni - bár lenne mire -, csak a használtbugyi automatából kellett kipiszkáltatnia a beragadt aprót) de e jelenség leggyakoribb előfordulása valóban az ipari miniatürizációban érhető tetten. Istenem, ahogy a sok szorgos kis japán kéz bámulatos ügyességgel csavarozgatja, csiszolgatja azt a sok mikrocsippet, az ember szeme könnybe lábad. A Bizottság meg jól megbírságolja őket, a paraszt.

http://europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/10/586&format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en

Válság van és az Európai Unió érthetően nagy gondot fordít nem csak a megoldás keresésére, hanem a következmények elhárítására is. Egyebek mellett a European Social Fundból is próbálják elősegíteni a munkához jutást. A sikereket nyilván megfelelően kommunikálni is kell, mert hát nem elég a pénzt hasznosan elkölteni, de a hasznosság látszatára is adni kell. Ennek jegyében a Berlaymont földszintjén fiatalos reklámkampány zajlik. Képregényszerű figurák állnak jobbról is meg balról is, szövegbuborékban juttatva az elhaladó tudomására, hogy az ESF hogy, s mint járult hozzá személyes jövőjük egyengetéséhez. Van kinek egyetemi diplomájárhoz kellett a segítség, másnak a munkahelyét segített létrehozni a jeles alap. Meg hát ugye van egy szőke lány is, rövid szoknyával aki meg azt mondja, hogy

"Back on the road

to work,

thanks to the European Social Fund"

Szóval azért a prostitúciót talán mégse kéne, így munkahelyteremtés címén... 

Rettegésben tölti napjait a kartell igazgatóság. Nem valamilyen külső veszély fenyegeti, méretes arab őreink megvédenének, hanem belső fenyegetettség miatt zárja magára mindenki az ajtót, ha az éj megkezdi leszállását, kérjük kapcsolják be biztonsági övüket. A folyosók néptelenek, a kollégák bizalmatlanul méregetik egymást. Fél mindenki, mert közöttünk jár. Közöttünk jár egyikünk, aki maga a RÉM. Senki sem tudja ki lehet, s csak úgy emlegetik, suttogva, lehúzott redőnyök mögött, sőt talán suttogva lehúzott redőnyök mögött;  the Mytoph. Csak leírtam és már végigfutott a hátamon a hideg...

Az egészben az a borzasztó, hogy már egy éve úgy járok be nap mint nap, hogy semmit sem tudtam az egészről. Szerencsére Kati révén sikerült bejutni a titkárnői (jajj, muramisa, muramisa mit modtam, ásszisztensi) információs központba, így végre tudomást szerezhettem a rettenetről. Nem mintha ezek után öröm lenne munkába menni.

Hónapok, talán évek óta zajlik a dolog. Bármikor, bárki, bármelyik wc-ben szembesülhet azzal, hogy a Mytoph ott volt, és újra áldozatot szedett. Először talán ártatlan csínytevésnek gondolhatták, vagy akár csak a véletlenek szerencsétlen összjátékának. De aztán megismétlődött, újra és újra. Mindig máshol csapott le a Mytoph, borzalmas nyomait maga után hagyva. Hiába figyelik egymást a kollégák árgus szemmel, nem lepleződött le. Pedig egyszer teljes zárlatot és a szobák szisztematikus átkutatását is elrendelték, de hiába. Nem sikerül leleplezni a RÉMet. Dirk (ejtsd: Dirik) egyszer, halált megvető bátorsággal körbeírt egy emailt, amiben felszólította a Mytophot, hogy hagyjon fel rettenetes cselekedeteivel, de hasztalan. Másnap reggelre a Dirkhez (ejtsd: Dirikhez) legközelebbi wc esett áldozatul. Legutóbb pedig a Borja (ejtsd: Borha) melletti wc.

Eddig gyanútlanul jártam kakálni, ja nem, wc-re, de ezentúl két marokra fogom a könyvemet, hátha ott találom a Mytopot. Ütöm agyon izibe. Vagy ha épp gyümölcsöt megyek hámozni, akkor meg lebököm.

A Mytop azért félelmetes, mert látszatra olyan mint a többi kolléga. Egyetlen különös tulajdonsága van csak, az meg nem feltűnő, mondhatni belesimul vele a többiek közé, mert ez a jellemző az, hogy bolond. Jelesül nem normális. Az meg itt nem ritka jelenség. A különbség, hogy ő deviáns. Deviáns, mert a bolondsága nem abban nyilvánul meg, hogy üvöltve telefonál, mint Gudrun (ejtsd: Gudrun), vagy befőttesgumival lődözi a szobatársát, mint Isabelle (ejtsd: Izabell), vagy elefántokkal társalog, mint Dirk (ejtsd: Dirik). Hanemellenben kéremszépen bevonul a wc-be és apró miszlikbe tépked 2 vagy 3 guriga wc papírt. Innen a neve (speciel tőlem kapta), the Mysterious Toilet Paper Hacker. Ha nagyon feldühítik, mint Dirk (ejtsd: Dirik) akkor még a wc deszkát is eltöri. Sőt a fent emlegetett iroda kutatás meg azért történt mert az egyik széfből ellopott többezer ejrót (ebből is látszik, hogy aki bolond, az nem hülye). Mondjuk azt nem tudom, hogy miből gondolják a titkárnők (ásszisztensek), hogy ha eltűnik többezer euró, akkor azt nyilván az lopta el, aki wc papírt tépked, de mindegy. A lopások felderítésének módszertanáról a Patrónában többet tudnának mesélni. Én is fogok még, ha újabb fejlemények lesznek...

Hivatalosan itt csak május 9., de mi magyar időszámítás szerint jártunk el. Pontosabban jártunk volna, de a hétvége kicsit mozgalmas volt, Hágában jártunk, így ez kicsit lemaradt. Sebaj, hétfőn bepótoljuk. Szerencsére előbb értem haza, így volt idő Andrist trenírozni. Május első vasárnapja.. etc. Mondom neki, hogy ezt kéne anyának gyorsan megtanulni. Persze jött az ellenvetés, hogy inkább valami dinósat mondana. Hamar feladtam az ellenállást, megszületett az adaptáció:

    Május első vasárnapja

    Édesanyám ünnepe,

    Kis ibolyák, kicsi dinók

    bújjatok az ölébe.

Nem jó, legyen benne húsevő dínó, meg ticejatopsz, meg vizidinó is. Itt már a morális gátak úgyis átszakadtak, nem gond:

    Május első vasárnapja

    Édasanyám ünnepe,

    Húsevők és kicsi dinók

    bújjatok az ölébe

    Meg a ticejatopszok és a vizidinok is.

Na ez végre tetszett, így gyorsan meg is tanultuk. A biztonság kedvéért azért időnként visszakérdeztem:

    Május első gondolatja

    Hozzád száll fel Istenem...

Na neem, megint a klerikális reakció. Kezdhettük előről a szocializációt, hogy ne a reggeli imát kezdje el. Végre minden renben, anya is megérkezik.

- Na, Andris mondjad a verset.

- Inkább morogva.

- Mi?

- Inkább morogva.

    Hrrhrr, hrrhrr hrrhrrhrrhrr

    hrrhr, hrrhrr hrrhrhr...

Magasságos Diplodocus... A végén azért elmondta a dinós változatot is...

Szép volt az idő a hétvégén. Vasárnap parkba mentünk, pontosabban Parkba mentünk, merthogy a Parcba mentünk. András szolidan biciklizett, Törpe meg kóválygott, meg horgászott a szökőkútban. Sütött a nap, meleg volt. És akkor András lelkéből felrezdült a mikszáthi életérzés és közölte: Ilyenkor melegkor fagylalt az illető. Hát erre sokat nem lehetett mondani. Illette a fagylalt.

A Bizottság igen környezettudados fajta. Zöld energiát használ például. Jó mondjuk, amint arról írtam a növényzetet azt kiirtja a Comp. udvaráról, de ez mondjuk nem számít. A legújabb ötlet az volt, hogy űzzük szám a büfékből az elvitelre kért kávékhoz használt polisztirol poharakat, mert az

1. nem bomlik le,

2. nem újrahasznosítható,

3 égetésekor mérgek szabadulnak fel.

Helyette legyenek procelán bögrék, letéti díjért. Nem nagyon értettem a dolgot, hiszen a porcelán bögre az

1. nem bomlik le,

2. nem újrahasznosítható,

3. égetésekor mérgek szabadulnak fel (vagy nem, nem tudom)

Ráadaásul a polisztirol pohár az ugye újrahasznosított műanyag, márpedig ha a piac felszámolásával kinyírjuk a műanyag-újrahasznosítókat, akkor nem lesz aki újrahasznosítsa a műanyagot és akkor nem védjük a környezetet...

Mindegy, én örültem, hogy a plakát aszongya bye-bye polystirol, mert az új porcelán bögrék igen kellemes fogásuak, szépek, jók voltak. Két euróért kap az ember egyet, aztán ha visszaadja, akkor visszakapja a pénzt. (CsKT ennek kapcsán tud alternatív megoldásokat még Münchenből, de majd elmeséli ha akarja.)

Persze én rögtön ráéreztem a dolog üzleti részére. Mert ugye egy ilyen rendszer nagy hibája, hogy procelán bögre utánpótlása nem végtelen, mint polisztirol poháré (hová lenne a környezetvédelem), így csak addig működőképes a dolog, amíg megfelelően visszakerülnek a körforgásba az elvitt darabok. Mikor kerülnek vissza? Ha a fogyasztó legközelebb a kantinba megy. Miért megy oda a fogyasztó? Kávézni. Mit hoz el a kávéhoz? Porcelán bögrét. Ergo az egyszer elvitt bögre nem kerül vissza soha többé. Két euróért a városban nem kapsz bögrét, főleg ilyen szépet nem, szóval még az is lehet, hogy valakik haza is visznek belőle. Az üzlet tehát ott kezdődne, hogy az ember állít egy kis pultot a kantinban, ahol a mégiscsak visszacsorgó bögrékből felhalmozott készletet kis felárral értékesíti azoknak, akiknek a pultnál már nem jutott, de szeretnék elvinni a kávéjukat.

Persze senki sem elég élelmes ehhez, így aztán a harmadik naptól két dolog jelent meg. Az egyik hatástalan, a másik hatásos. Előbbi egy felirat a liftben, hogy mindenki hozza vissza a bögrét. Utóbbi pedig a polisztirol pohár. Mert a bye-bye az ugye viszlátot is jelent. Úgyhogy most tovább pusztítjuk/védjük a környezetet.

PS: amikor újraolvastam a fentieket akkor jöttem rá, hogy ha a városban nem lehet két euróért ilyen szép bögrét kapni, akkor van még egy üzleti lehetőség...

Az egész azzal kezdődött, hogy mint oly gyakran, András kiüldözött az ágyamból. Most éppen azzal, hogy túl hangosan szuszogott, meg mocorgott is, és állandóan megbökött. Így inkább a vendégszoba nyugalmát választottam olyan hajnali fél három fele. Legalábbis azt hittem, hogy nyugalmat találok, de tévedtem.

Először arra értem haza, hogy az asszony elcserélte a lakást. Nem ezt hanem a Németvölgyit. Elvileg a házon belül, de kinézet alapján inkább valami lepukkantabb nyolcadik kerületi, gangos bérházban lévőre. Mint kiderült, két lakást is felajánlottak, volt egy kétszobás, meg egy egyszobás. Haza persze ez utóbbiba mentem, hát valami rettenet volt, talán úgy 40 négyzetméter az egész, egy szoba, telezsúfolva idegen, lomtalanítást idéző bútorokkal, a falak koszosak és az egészhez jött a hat méteres belmagasság. Mondanom se kell, rosszul voltam az egésztől. Mikor kérdeztem az asszonyt, hogy legalább miért nem a másikat választotta, ha már muszáj volt, azt mondta, hogy nem is látta a lakást, de én mondtam neki, hogy erre cseréljünk.

A másik történet jobb volt. A Leann Dubh-val koncerteztünk egy stadionban. (Nem röhög!) Fantasztikus sikerünk volt, igen jól nyomtuk. A végén volt egy szám, nem tudom melyik, nem tudom olyan-e amit egyébként is játszunk, amit V. nem tudott elkezdeni. G.B fütyülte a dallamot, mire V. kezdte is húzni, de erre nekem meg a szöveg nem jutott eszembe. G.B. kétszer is a fülembe énekelte az első sort, de így se ment, sebaj, elkezdtünk valamit játszani, én brácsán(!). Egy hangot kellett húznom. Marha jó volt, teljesen egyben voltunk és nagyon jó zenét játszottunk, így elkezdtem dallamot játszani a brácsán, részben azért, mert nem is tudtam, hogy melyik húrt kéne húznom. Fogalmam sem volt, hogy mit játszom, meg a nagy hangulatban azt sem tudtam, hogy melyik húron van adott pillanatban a vonó, de így is jól szólt, én meg összevissza fogtam le a húrokat a végén. (Amúgy bundok voltak a nyakon.) Eszméletlen sikerünk volt. Egy 86 éves európai bizottsági head of unit, aki a kultúráért és a népek barátságáért volt felelős azt mondta, hogy egész életében nem tett annyit a kultúráért, mint mi ezen az egy estén. (Kati ezen röhög) Asszem ez volt az utolsó mondata, aztán meghalt. (Nem a Kati, hozzá még lesz szavam, hanem a head of unit.) 

És nem ittam semmit lefekvés előtt! (Cidre-et akartunk, de Kati elfelejtett venni.)

Ismét elérkezett egy sátoros ünnep, így megint írok.

Öt nap szünet van, amiből egyet azért munkával töltöttem, mert stréber vagyok. Most viszont végre kikapcsolódás van, így szombat reggel el is indultunk a két kölökkel tojásvadászatra. Merthogy Andris kapott egy meghívót az önkormányzattól, hogy szeretettel várják meg minden. Gergő még kicsi, őt nem hívták meg, de András kegyesen beleegyezett, hogy ő is eljöhessen. Meghagyta persze, hogy ő nem vadászhat, csak segíthet. 11-re hirdették meg a dolgot, időben indultunk, és érkeztünk. Viszonylagos tömeg fogadott, az 5-6 évesek csoportjában ez nem volt olyan feltűnő, mert ott nem lehettek szülők, de a 3-4 éveseknél, ahova mi is igyekeztünk, a sok felnőttől nem nagyon lehetett már lépni.

A szervezők elmondták a szabályokat, nagyobb gyerekek külön területen egyedül szedegetnek, de a kicsiket elkísérhetik a szülők, hogy ne essen bajuk. Mi elég hátul áltunk, így szépen besétálgattunk a magra lecsapó tömeg mögött, volt tojás elég. Andris ügyesen gyűjtögetett, Gergőt is kivettük, hogy egy tojást ő is felszedhessen. Becélozta, körbesétálta, aztán lecsapott. Volt is vagy 10 tojásunk, akkor átmentünk a kerítés másik oldalára, hogy legyen kék meg zöld is.

A többség persze más felfogásban dolgozott. Csodálkoztam is érkezéskor, hogy mire hozták az emberek a nagy bevásárló szatyrokat, ahelyett, hogy kis kosárkát vittek volna, de aztán hamar kiderült. Úgy tűnt egyesek szociális segélynek gondolták a vadászatot, aminek célja az, hogy az egész családot ellássák csokoládéval hátralevő életére, vagy legalábbis az év végéig. A szülők ugyanis nem csak kisérgették szedegető csemetéjüket, hanem maguk is aktívan, két kézzel szórták a tojást a gyerek szatyrába, hogy cipelni sem bírta a szerencsétlen.

Kifele sétáltunk, amikor még jó pár gyerek érkezett, de hogy azok semmit sem találtak már, az biztos. A vicces csak az volt, hogy akik a legtöbb tojást szedték, azok szemlátomást nem is ünneplik a Húsvétot. Allah növessze szakállukat.

PS: akinek füle van...

Bréking nyúzban jött a hír, hogy Láncsídi úr Nyuszit kapott Húsvétra. Csak egy estére, mert utána Nyuszi továbbrepült. Álmai országába (+Brazília). Reméljük lesz elég aprója a használtbugyi automatáknál. Jó mulatást Nyuszi..

A karácsonyi szünetben nem írtam, így visszamenőleg kellene reflektálni néhány dologra. Utólag persze már semmi nem olyan izgalmas így nem tudok a szokásos átéléssel beszámolni kellemes hazautunkról. Röviden csak annyi, hogy a leeső nagy (10 cm) hó miatt teljesen behalt mindennemű közlekedés Brüsszelben. Így a reptérre vezető húsz perces út két órába tellt, így majdnem lekéstük a gépet (gondoltuk mi). Az szerencsére kicsit késett, húsz húsz helyett este tízre tolták a felszállást. Aztán tizenegyre, aztán éjfélre, aztán ki tudja mikorra. Mindezt persze este tíztől a géptörzsben éltük át. Vártuk a kifutópálya megnyitását, a gép jégtelenítését, vártuk hogy a tearózsa kinyíljon az aszfaltkövön. Fél kettőre sikerült végül elindulni. Persze örültünk, hogy egyáltalán felszálltunk, nem lett volna jó ha törlik a járatot, aztán reggel verekedhettünk volna a következő gép maradék helyein... Meg persze utólag kiderült, hogy még olcsón megúsztuk. 21-én Sz.-ék állítólag 18 órát vártak a reptéren.

Otthon remekül tellt minden. Ezúton is köszönjük mindenkinek aki hozzájárult. Holnap kezdődnek a hétköznapok. Szerencsére.

Ezzel az öles címmel fogadott ma kedvenc lapom, a La Tribune de Bruxelles. Visszatértek a magyarok, örvendezik az újság gasztronómiai rovata, merthogy Monsieur Geza megnyitotta magyar hentesboltját a rue Théodore Verhaegen 28 szám alatt. Az örvendezés persze szokás szerint makacs tényeken alapult, jelesül a szerző személyesen is ellátogatott a Magyarország északi részén található Szegeb városából származó Katuna házaspár által vezetett intézménybe, hogy kóstolót kapjon a magyar finomságokból.

Mivel maga is vállalkozó szellem, nem csupán úgy magában, mondhatni á la nature fogyasztotta a termékeket, hanem egy jófajta magyaros choucroute-ot kívánt elkészíteni. Vett hozzá 2,4 kg choucroute-ot, azaz vélhetőleg savanyúkáposztát. Ehhez járult még hat szép szelet szäfalde, amit 6 másféle kaiser, 3 visliy kolbász, s a palettát a híres budapesti és gyulai kolbászok tettek teljessé. Utóbbiból a fokhagymás és köményes változat!

Szerzőnk ajánlja még a híres Herz szalámit is, amit most neveztek át Pickre, de a borokat is igen dícséri. Nem csak a kellemes Debroït, hanem a méltán híres Tokay-t is. Mondanom se kell, hogy a fűszerek között fellelhető paprikas és gulyáskrem már tényleg csak a hab volt a tortán.

Pláne, hogy még az angol-magyar Ilona eredeti totot kaposzta receptjével is megörvendeztette az olvasókat.

Feltétlenül el kell majd látogatni a boltba.

Na hát igazából tegnapi a hír, csak későn jöttem haza és már nem volt kedvem megírni. Szóval akármilyen jól nevelt úrilány is a Bizottság, előbb-utóbb csak beadja a derekát és rámondja az áment amire akarja. Úgyhogy Kati jövő Februárban, mint temporary agent AST kezd a Comp.-on.

Ilyen leveleket kap a gyanútlan ember...

"Brusszelben most mindenfele a telapot unnepelhetik a gyerekek. Csak figyelmeztetnelek titeket, hogy gondosan nezzetek utana a programnak, mert talalhattok a gyereknevelesi kulturanktol nemikepp idegen torteneteket is.
Mi tegnap besetaltunk ket es hat eves gyermekemmel egy Szent Miklosrol szolo babeloadasra, ami meg az erosebb idegzetu szulok kedelyet is erosen felborzolta, mert a feny-hang es egyeb effektusokkal megturbozott eloadas, beillett volna egy igazi horror tortenetbe.
Az onmaganak gyanusan dunnyogo gonosz hentes marionett figuraja, aki egyfolytaban rozsaszin puha husikat emleget es a szomszed hentes termekeivel szemben nem birja a versenyt, ugyanis nagykesevel lemeszarolja a hozza betero harom testverket akik ejjeli menedeket keresnek. Bar a tortenet masodik felvonasaban jon Szent Miklos, aki Joisten szerepeben tetszelegve feloldozza a hentest bunei alol es feltamassza a harom gyereket, akik megjegyzem het evig fekudtek "mely alomban" a hentes otthonaban, azert nincs a vegen igazi katarzis..."

A tanulság persze, hogy a verseny jó.

H. doktornő szerint, bár akkor még nem volt doktornő, mert csak olyan tíz éves lehetett, meg a kisoroszi szőlőtőkék között az ilyen címek amúgy sem számítottak volna semmit, úrilány sosem mondja, hogy igen. A helyes válasz ezért az, hogy talán. Ezért aztán a Yes nevű csokoládét is úgy hívtuk, hogy Perhaps.

A Bizottság is hasonló nevelést kapott, mint H. doktornő. Legalábbis úrilánynak tekinti magát, amennyiben is nem igen (talán?) akaródzik neki egyenes választ adni semmire, legyen az akármilyen jól megrágott és viszonylag egyszerű kérdés.

Elmegy az ember egyszer, azt mondják, hogy talán. Aztán nem történik semmi, de közben hangoztatják, hogy most már nagyon valószínű, hogy talán. És aztán megint nem történik semmi.

Végül hívnak, hogy akkor most már tényleg talán, és menjél. És azt mondják, hogy talán.

Nem tudom mikor lesz ennek vége. Reméljük holnap. Akkor majd befejezem ezt, talán

A múltkor említettem, hogy a látogatók nem kértek a tradicionálisból. Inkább gofrit ettek sok tejszínhabbal meg eperrel. Sörre. És sör előtt. Ők tudják persze, mi jó nekik, nem lehet mindenkit a helyes útra rávezetni. Pista bácsi is mondta anno, amikor nem akartuk tovább csákányozni az asztal lábának a helyét a sziklába, hogy nem erőszak a palacsintaevés. Na hát tradicionálisat mégennyire se kötelező enni.

Pedig a tradiciók szépek. Gyakran finomak is, de a kettő között nem kell, hogy összefüggés legyen. Ki mondta például, hogy a télifagyi az jó? Na ugye. Az egyik helyi tradíció egy bizonyos keksz. Ez: http://www.cure-gourmande.com/catalog/

Csokival, fügelekvárral, málnalekvárral töltött, vagy narancsos, mandulás és még millió ízben készülő kekszek csodálatos látványa fogadja az embert ha belép valamelyik curé gourmand üzletbe. Persze ránézésre látszik, hogy egy száraz fájdalom, de az ember eleinte bizakodik, húszmillió légy nem tévedhet alapon. És megkóstolja, és tényleg egy száraz fájdalom. Ezek meg idejönnek és nem eszik. Mert ezeknek már a szar sem elég jó.

Mert ugye az egy dolog, hogy nem jó, na de helyezzük már kérem kontextusba. Sörivás előtt mi a jobb? Egy száraz keksz, amitől elapad a nyálad, vagy egy tejszínhabos gofri? Na ugye.

Az már csak a tradíciók bosszúja, hogy távozásuk után derült ki, hol van az utolsó, látogatható és kóstolható kézműves sörfőzde Brüsszelben...

Minden a fehér egerekkel kezdődött. Gyanút kellett volna fognom, de valamiért akkor még nem tűnt fel.

A stopposok délután érkeztek. Mr. Monster, Herr Svindler és Sandy Pinguine. A szőrös és a szőrtelenek. Egyfajta komplementaritás jellemezte őket, de valószínűleg nem tudtak róla. Betömörültek a csapatszállító mikrába és irány horány. Hamar hazaértünk, akkor kezdődött a sörözés. Csak pár üveg, mert úgyis megyünk be a városba sörözni. Előtte lecsúszott egy gyors a hivatalosan legjobb, félhivatalosan második legjobb helyen. Azért félhivatalos, mert Surd elpusztult mielőtt hivatalosan elbírálhattuk volna az új helyet. Nem is tudom emiatt, hogy hol van. Surdot se.

Aztán sör és a megdöbbenés. Ezek korsóval isszák a 8¤-osat...Na akkor jelentek meg először a fehér egerek, akik aztán végig kísérték a hétvégét. Valamilyen felsőbbrendű civilizáció kitüremkedései lehettek.

Kínáltam őket tradícionálissal, de nem kértek. Pedig mondtam, hogy nem jó.

Másnap irány Brugge! Svindler úr lefürdött sörben. Így jár aki beleéli magát a történet-mesélésbe, jelesül hogy hogyan kellene szakócaként használni a Garré poharát. Közben meg azon gondolkodtunk, hogy a szomszéd asztalnán ülő franciák sörözni jöttek, vagy a flamandokat alázni. Miután megitták a sör háromnegyedét, a maradékot már tették is félre. De aztán nem bántották őket. Talán olyanok voltak a kocsmások, mint az egyik belga kolléganőm. "Flamand vagy, vagy vallon?" "Flamand. De nem utálom a vallonokat!"

Szombaton kis mer du nord, meg sör. Aztán sör. Vasárnap még egy kis sör, aztán mentek. Jó volt. A lakást persze ledózerolták. Nyilván kellett a galaktikus sztráda miatt.

A hétvége rövid összefoglalója:

Maredsous 6, Mardsous 8, Maredsous 10, Maes, Bel Pils, Morte Subite Extra Kriek, Leffe Brun, Leffe Blonde, Garré, Kwak, Troll, Chimay Blanc, Chimay Bleu, Chimay Rouge, Westmalle Triple, Goulden Draak, Lindemans Cassis, Lindemans Kriek, Lindemans Framboise, Straffe Hendrik, Rochefort 8, Abbaye de Forest és Hoegaarden Grand Cru.

"Piros fényt, az nyugtatja" (Csapd le csacsi)

Mint az előbb említettem, a DG Compban rekultiválják az udvart. Aki még nem volt, az képzeljen el egy négyzet alakú, tízszer tizes kőkockákkal (akkor ugye tízszer tízszer tizes) lefedett udvart, ahol két szemben lévő olalon vagy egy-egy két méterszer tíz méteres ágyás, a közepén egy elfuserált sztónhendzs vasból és attól erre meg arra két tégalalap alakú ágyás, olyan ötször nyolcas. Szóval összesen négy ágyás, nagyjából az udvar tíz százaléka. Eddig valami zöld volt benne, ne most koncepciót váltottak, mert hát azért mégis ne má' csak a zöldség, ha lehet modern esztétikum is. Mivel is lehetne feldobni egy lekövezett udvart... Hát gondolom erre a kérdésre össze is hívtak egy munkacsoportot, vagy akár egy teszk forszot (forszt?), nyilván megfelelő nemi, képzettségi, nemi identitási elosztásban. Na ezek aztán kisütötték, hogy a kőudvart legjobban kővel lehet feldobni. (A háttérben persze nyilvánvalóan biztonsági megfontolások húzódtak. Ha nincs az udvaron bozót, nincs a terroristáknak hol bújkálniuk.)

Elkészültek a tervek, ripsz ropsz meglett a pályázat és már kezdődhetett is a munka. Kivitelezőék hoztak két tonna piros murvát, két tonna fekete murvát meg két tonna fehér murvát. Hoztak továbbá tíz darab gazt. Meg tíz cserjét. A két szélső ágyásba behúztak egy-egy hullámvonalat. Egyik oldalára fehér muvát szórtak, a másikba beültették a gazt. A gazok közé meg beszórtak egy kis kavicsot. Persze a kavics alatt minenhol fólia van, nehogy már esélye legyen annak a kis csírának, neadjisten a gaz magjának, hogy kibújjék. A két téglalapos ágyásba meg behúztak egy két méter sugarú kört. Attól kifele leszórták fehér meg fekete muvával, a körbe meg berakták a cserjéket. Most szép. És tényleg nincs hová bújniuk benne a terroristáknak.

A figyelmes olvasóban, már ha egyáltalán eljutott még valaki idáig, esetleg felmerülhet a kérdés, hogy hol van a két tonna piros murva. Hát, hogy most hol van, azt nem tudom. Amikor végeztek a munkával, jött egy teherautó, fölrakodták rá a piros murvát és elvitték. Hogy mire kellett, nem tudom. Talán a munkásokat az nyugtatta.

Esik. Három napja. Ebből háromszor el is áztam. Kétszer nem vittem ernyőt. Harmadszor meg bicikliztem.

Esik. Komolyan, én nem erre szerződtem. Azt mondták Brüsszelben mindig süt a nap. Vagy, hogy sosem? Na mindegy, lassan meg kell tanulnom, hogy vigyek reggel esernyőt. Nem működik az otthoni "viszek, ha reggel esik, ha nem, nem" megközelítés. Persze a biciklire így vagy úgy, de muszáj volt felülni.

Esik, ami komolyan hátráltatja a most folyamatban lévő legambíciózusabb munkát a DG Compban. Rekultiválják az udvart. Hónapokig konténerekkel volt tele, mert nem volt elég meeting room, de nyáron elszállították őket. Most zajlik a zöldfelületek helyreállítása. Csak közben szétázik minden. Mint én a biciklin.

Nemsokára jön a nemzeti ünnep. Jelentős ünneplése lesz itt is. Külön delegáció érkezik otthonról. Szép baleset lesz.

B. elment Párizsba. Tanul. Itthon hagyta a biciklijét. Tegnap este jutott eszébe, hogy elvihetném arra a kilenc hónapra. Odafele még jó idő volt. Aztán visszafele elkapott. Mármint az eső. Ráadásul alig érem el a pedált. Giant váz. Mondjuk B. másfél fejjel magasabb nálam, neki biztos jó. Én majd még kicsit faragok valahogy az ülésen...

Mozgalmas hétvégét kapart össze nekünk Pong Pat kotrógépe. Bóbitu, görbe-pörge törpe-körte, gasztro meglepetések, nyelves lánycsók, bazsalikomos csoki, metrós gázolás, zuhanó F16-os és persze maga Pong Pat kotrógépe. Analfabéta olvasóimat kérem, hogy a várható frusztráció miatt már most hagyják abba a próbálkozást.

Az egészet a róka kezdte. Vagy a nyúl. Mindenesetre a teknős itta volna a levét, ha nem találja ki a görbe-pörge törpe-körte meséjét, amit a róka azon melegében be is nyalt, bár végül mégsem kóstolhatta meg. Pedig az illatos mint az eper, leves mint a narancs, édes mint az érett szőlő és még a gyenge csibehúsra is emlékezhet az íze. Grillcsirkéhez kiváló. Nem is ragozom tovább, akinek további részletek kellenek, nézzen utána R. bácsi meséiben. Mielőtt elkapja Pong Pat kotrógépe. Mint Józsit, aki úgy megijedt, hogy azt se tudta mi az a bóbita. Aszongya bóbitu.

***

D. ajánlott éttermet. Aztán elhúzott Párizsba. Akkor én is ajánlottam neki. Szerintem ő jobban járt. Mi legalábbis elég rosszul. Valami kis rejtett gyöngyszemre számítottunk az elmondás alapján, de csak egy sima kínai volt. Kicsit gyengebb, vagy csak rosszul választottunk. Esetleg megelőzött minket Pong Pat kotrógépe. Na mindegy, legalább kiderült, hogy vasárnap is nyitva van a mer du nord. http://www.vishandelnoordzee.be/fr/home.asp

***

Peronfelügyelet az nem nagyon van. Eddig kétszer láttunk a metrósinen embert. Egyszer dobták, egyszer magától ment. Leesett a labda, muszáj volt kihalászni. El is érte, de csak arrébb dobta a sinen. Már jött a metró, de amikor szóltak neki, csak mutogatott, hogy még ott a labda. A metró nem fékezett, nem is dudált rá. Szétfröccsent, beterítette az egész peront. Na jó nem, kihúzták. Aztán persze őt is elkapta Pong Pat kotrógépe.

***

A halál közeli állapot mindenkiből más reakciót vált ki. A fent említett metrós úriemberből semmit. Mondjuk elég részeg volt, ez talán megmagyarázza az esetet. Az a két lány viszont vélhetőleg az elmúlás árnyékának hidege elől menekülve esett egymásnak a Frederic Bondeel kávézóban http://www.frederic-blondeel.com/fr/presentation/index.html

Mi meg bepróbálkoztunk egy Earl Grey meg egy bazsalikomos csokival. Szerintem jó volt. Kati szerint nem. De mindegy is, úgyis jött Pong Pat kotrógpe.

***

A világlegnagyobb, Pong Pat kotrógépe. http://index.hu/video/2009/09/12/oriasgep/

"Comus&Gasterea... Mortel! Oui, mortelles, les glaces de Michel Comus, je viens d'en gouter huit, ouh lá lá, qu'est-ce que c'est bon!" (Le Tribune de Bruxelles)

"Mit akarsz! - mondja dühösen a rabcukrász.
- Fagylaltot - mondom, miután megtöröltem az arcomat.

- Kinyögheted hamarabb is - dörmögi, és szitkozódva elmegy tőlünk.

- Úgy látszik, nem szívesen dolgozik - jegyzem meg.

- Ne csodáld - feleli a Török -, végre is a kényszermunka senkinek se öröm." (A három testőr Afrikában)

Afrikai idő volt ma. Olyan igazi szaharai. Reggel hideg, aztán napközben nagy a forróság. Lángost ebédeltünk traubival, csak így lehet bírni. Persze nem az igazi Traubi volt, mármint nem a Lenz Moser féle, hanem a Warimpex AG-s változtatott (bővebben lásd Vj-??/????, szfalvig tudja). De itt megteszi ez is. A lángos megjárta, de nem volt nagy a tolongás érte. Mondjuk a marketing annyira nem volt ötletes. Egy színes nyomtatású lapon kiírva, hogy "Lángos, nouveaux en Belgique", alatta meg egy kép amiről nem könnyű eldönteni, hogy egy szerencsétlen sorsú tengerimalacot ábrázol közvetlenül a Bárány Klára üllőjével való találkozás után, vagy a Károly bácsi által Thaiföldről hazahozott bőrbetegséget. A rejtélyt tovább fokozhatta a helyiek számára az akciós ajánlat, amely szerint Lángos €1,50, míg Lángos+Fröccs €3,50. Ebéd után elmentünk a kedvenc ingyenes újságom által ismertetett fagyizóba. Csupa természetes cucc, semmi konzerválás meg színezés. Volt wasabi is, arra nem volt hangulatunk, de a pörkölt kávé, vanília, citrom elég jó volt. Kicsit édesebb, mint kellene, de a vaníliában kis fekete pöttyök voltak, igazi vanília. Vagy muslica. De nem mesterséges. A kiszolgálás viszont érdekes volt, az öreg Michel Comus majd le nem köpött minket amiért fagyit vettünk tőle. Háttal jöttünk ki, hogy ne érjen meglepetés, bár nem láttunk kést nála.

Mindenesetre a hely felkerült a térképre. Ennyiben különbözik Igoritól.

35 alattiaknak: Ma együtt kávéztunk Samy Nacerivel.

35 felettieknek: Kávéztunk.

"Megbolondult a toronyóra! - mutogatott Bogyó. - Összevissza járnak a mutatók! Valami zűr van, az biztos! - mormogott Pom Pom. - És itt van ez a foglalkozás nélküli Órarugógerincű Felpattanó! Hüm, hüm. Csak jönne már Gombóc Artúr! Ő tudná a megoldást!"

Tényleg! Látta valaki mostanában Gombóc Artúrt? Itt kint biztosan nincs, nagyjából mindenki szabadságon van. Lézengenek a metrón, délután nincs dugó (na jó van, de csak a Ringen). A Bizottságnál is kongó folyosókat látni mindenfele. (Ma ugyanakkor elég bosszantó volt, hogy a kávézóban előttem állt sorba az egész kartell igazgatóság, mind az öten.) Az AGRI menzája zárva van, a Charlemagne-ba meg nem lehet rosszkor érkezni. Gombóc Artúr jelenléte így nyilvánvalóan feltűnne mindenkinek.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy Gombóc Artúr otthon sem volt, vagy ha volt, biztos nem járt a Főgáznál úgy négy hónapja.

Történt, hogy kijövetelünkkel egyidőben, azaz márciusban az egyik számlán lévő csoportos beszedési megbízást megszüntettem, és egy újat adtam meg a másik számlán. Csend, nyugalom meg gáz is volt, de aztán hirtelen gáz lett. Figyelmeztetés, meg mégegy, hogy hát ne tessék már a közületnek tartozni, mert kikapcsoljuk, vagy magára nyitjuk. Háromhavi elmaradás jött össze röpke három hónap alatt. Megnéztem a számlát, tényleg nem vontak semmit. A bank viszont azt mondja, hogy él a megbízás, a fogaz visszajelzett, hogy tudomásul vette. Na, átutalással rendeztük közös dolgainkat, de azért ha már otthon voltam, rátelefonáltam a fogazra, hogy ugyan már miért nem vonják, ha lehet. Nézi a jóember nézi, aztán mondja, hogy hát itt volt egy csoportos beszedési megbízás, erre és erre a számlára, de az megszűnt márciusban. Mondom, hogy az jó hír. Aztán nézi tovább, aszongya, hogy van még itt egy másik is, azt meg márciusban adták meg. Na mondom, akkor van itt egy márciusban leállított csoportos beszedési, meg egy márciusban megadott csoportos beszedési, meg a fizetetlen számlák. Valami zűr van, az biztos - mormogott az operátor. - Hüm, hüm. Csak jönne már Gombóc Artúr! Ő tudná a megoldást.

Új szobába költöztem. Eddig az ötödiken voltam három másik szerencsétlen kartellessel, de egy új irodaház átadásával felszabadultak helyek a negyediken, így már a teljes kartell igazgatóság egy emeleten van. Jobb az új szoba, reggel nem kapok annyi közvetlen napfényt, így nem vakulok meg. Az egyetlen hátrány, hogy itt szobatársam is van. Régi bútor a drága, ahogy mondani szokták, még 1975-ben jött a Bizottsághoz. Meglehetősen kellemetlen társaság. Beszélgetni nem lehet vele, egész nap csak a munkájára koncentrál. Reggel mikor megyek, már bent van és eddig még mindig előbb jöttem el mint ő. Ha lemegyek ebédelni, vagy kávézni, akkor utánam fordul és csak néz. Látszik rajta, hogy helyteleníti. Persze sokmindent látott, meg átélt, meg tisztelet az öregeknek, de szerintem teljesen használhatatlan már. A maga idejében még nagy szám lehetett, de hát azért a hetvenes évek óta arrébb ment a szakma. Fejlődni meg nem fejlődött, inkább csak kopott. A ruhája meg egyszerűen katasztrófa, ahogy kinéz. Ha már nagyon idegesít, akkor páros lábbal rálépek a lábára, amikor leülök. Meg se nyikkan, persze mit is számít neki, ha 34 év alatt sem mentek tönkre a lábai, akkor ettől se fognak. Komolyan, rosszul vagyok tőle. Igazán cserélhetné gyakrabban a bútorokat a Bizottság.

Nyaralni voltunk, az olvasók nagy részével vélhetőleg találkoztunk is. Jó volt, mindenkinek köszönjük.

Hazaérkezéskor kicsit furcsa volt látni, hogy milyen kopár a lakás. Elsősorban nem az időközben elhalálozott vitorlavirágra gondolok, hanem arra, hogy eddig a viszonyítási alap a teljesen üres lakás volt, amibe annó érkeztünk. Most viszont, otthon megint évtizeted óta rendezgetett lakásokban laktunk, és azokhoz képest szembetűnő a meglévő berendezés szigorú célhoz kötöttségéből fakadó hiány. El is fogott a horror vacui, szombaton megyünk szőnyeget meg egy-két kisebb bútort venni.

Gergő is hazaért. Nem gondoltam volna, de ahogy körülnézett a lakásban, a kis nyolc hónapos esze felfogta, hogy ez az a hely ahol ő lakik (kvázi mindig is lakott) és heves vigyorgásba kezdett. Welcome home!

Nekem szokatlan volt még a dolog. Aztán reggel átengedett a zebrán egy BMW. Na akkor tudatosult...

Megkaptuk az óvodai életről szóló fényképeket. Az miért van, hogy a gyereknek akkor sem törlik le a taknyát,a mikor szülinapos és a tortájával fényképezik?