Furcsa dolgok történnek errefelé. Gyanús a helyzet, igen gyanús. Későn jöttünk haza tegnap sörözésből, igen végre a szitterre hagytuk a gyerekeket és elmentünk Nóráékkal sörözni, persze ír kocsmába, ha már itt vagyunk, jó is az a Kilkenny. Késő volt éjfél is elmúlt mire ágyba kerültünk. Aztán egyszerre csak gyanús zajokat hallattunk. Konkrétan visított valaki, mint a vágott disznó. Rögtön tudtam persze, hogy menyét, mert Pesten is sok a menyét, csak Kati nem hiszi el, meg Orosziban is szétrágták a 29.000 forintos motorháztető szigetelést (a mocskok). Azok persze nem visítoznak így, de a belga menyét visít, mint a vágott disznó. Kinéztem az ablakon és rögtön megláttam a menyétet. Hosszú lompos farka volt, akkora volt mint egy kisebb kutya, hosszúkás fejjel és négyen volt. Rókának hívták őket, ez a menyét belgául. Nyilván kicsit raccsolva, mondjuk Lóka, vagy Jóka, flamandul talan Khóka. Na ezek ott hemzsegtek az utcán. Vélhetőleg a WSP-i erdőségekből jöttel elő éjszakára kicsit bulizni. Persze ráfaragtak, mert ez nyugodt környék, be kellett volna menniük a Namseporthoz, vagy a Luxembourgra, ott van ilyenkor élet, gondolom. Unatkoztak is veszettül. Na de ez csak a kezdet.
Mit csinál ugyanis egy ilyen belga menyét, ha unatkozik? Vélhetőleg szörnyű terveket eszel ki, mint az később kiderült. Délután ugyanis kigyuladt a Berlaymont. Le is zárták holnap délutánig, a fél brüsszeli rendőrség üldözi a menyéteket. Mert biztosan ők voltak, erre mérget adnék bárkinek. Éjjel látszott, hogy rosszban sántikálnak.
Persze az egészet H. Ádám bánta, aki így nem tudott bureaucratrice-okat nézni az ebédlőben. Dühös is a menyétekre.