A múltkor említettem, hogy a látogatók nem kértek a tradicionálisból. Inkább gofrit ettek sok tejszínhabbal meg eperrel. Sörre. És sör előtt. Ők tudják persze, mi jó nekik, nem lehet mindenkit a helyes útra rávezetni. Pista bácsi is mondta anno, amikor nem akartuk tovább csákányozni az asztal lábának a helyét a sziklába, hogy nem erőszak a palacsintaevés. Na hát tradicionálisat mégennyire se kötelező enni.

Pedig a tradiciók szépek. Gyakran finomak is, de a kettő között nem kell, hogy összefüggés legyen. Ki mondta például, hogy a télifagyi az jó? Na ugye. Az egyik helyi tradíció egy bizonyos keksz. Ez: http://www.cure-gourmande.com/catalog/

Csokival, fügelekvárral, málnalekvárral töltött, vagy narancsos, mandulás és még millió ízben készülő kekszek csodálatos látványa fogadja az embert ha belép valamelyik curé gourmand üzletbe. Persze ránézésre látszik, hogy egy száraz fájdalom, de az ember eleinte bizakodik, húszmillió légy nem tévedhet alapon. És megkóstolja, és tényleg egy száraz fájdalom. Ezek meg idejönnek és nem eszik. Mert ezeknek már a szar sem elég jó.

Mert ugye az egy dolog, hogy nem jó, na de helyezzük már kérem kontextusba. Sörivás előtt mi a jobb? Egy száraz keksz, amitől elapad a nyálad, vagy egy tejszínhabos gofri? Na ugye.

Az már csak a tradíciók bosszúja, hogy távozásuk után derült ki, hol van az utolsó, látogatható és kóstolható kézműves sörfőzde Brüsszelben...