Az egész azzal kezdődött, hogy mint oly gyakran, András kiüldözött az ágyamból. Most éppen azzal, hogy túl hangosan szuszogott, meg mocorgott is, és állandóan megbökött. Így inkább a vendégszoba nyugalmát választottam olyan hajnali fél három fele. Legalábbis azt hittem, hogy nyugalmat találok, de tévedtem.

Először arra értem haza, hogy az asszony elcserélte a lakást. Nem ezt hanem a Németvölgyit. Elvileg a házon belül, de kinézet alapján inkább valami lepukkantabb nyolcadik kerületi, gangos bérházban lévőre. Mint kiderült, két lakást is felajánlottak, volt egy kétszobás, meg egy egyszobás. Haza persze ez utóbbiba mentem, hát valami rettenet volt, talán úgy 40 négyzetméter az egész, egy szoba, telezsúfolva idegen, lomtalanítást idéző bútorokkal, a falak koszosak és az egészhez jött a hat méteres belmagasság. Mondanom se kell, rosszul voltam az egésztől. Mikor kérdeztem az asszonyt, hogy legalább miért nem a másikat választotta, ha már muszáj volt, azt mondta, hogy nem is látta a lakást, de én mondtam neki, hogy erre cseréljünk.

A másik történet jobb volt. A Leann Dubh-val koncerteztünk egy stadionban. (Nem röhög!) Fantasztikus sikerünk volt, igen jól nyomtuk. A végén volt egy szám, nem tudom melyik, nem tudom olyan-e amit egyébként is játszunk, amit V. nem tudott elkezdeni. G.B fütyülte a dallamot, mire V. kezdte is húzni, de erre nekem meg a szöveg nem jutott eszembe. G.B. kétszer is a fülembe énekelte az első sort, de így se ment, sebaj, elkezdtünk valamit játszani, én brácsán(!). Egy hangot kellett húznom. Marha jó volt, teljesen egyben voltunk és nagyon jó zenét játszottunk, így elkezdtem dallamot játszani a brácsán, részben azért, mert nem is tudtam, hogy melyik húrt kéne húznom. Fogalmam sem volt, hogy mit játszom, meg a nagy hangulatban azt sem tudtam, hogy melyik húron van adott pillanatban a vonó, de így is jól szólt, én meg összevissza fogtam le a húrokat a végén. (Amúgy bundok voltak a nyakon.) Eszméletlen sikerünk volt. Egy 86 éves európai bizottsági head of unit, aki a kultúráért és a népek barátságáért volt felelős azt mondta, hogy egész életében nem tett annyit a kultúráért, mint mi ezen az egy estén. (Kati ezen röhög) Asszem ez volt az utolsó mondata, aztán meghalt. (Nem a Kati, hozzá még lesz szavam, hanem a head of unit.) 

És nem ittam semmit lefekvés előtt! (Cidre-et akartunk, de Kati elfelejtett venni.)