András egyik szokása, hogy ha valamit nem hajlandó odaadni apjának, anyjának, öccsének bárkinek, akkor magához szorítja és hangos "nemadó, nemadó" kiáltásokkal hemzsegni kezd. Ez persze nem olyan szép szokás, de hát ha őszinték vagyunk, akkor belátjuk, hogy a felnőttek világában sem olyan könnyű bármit bármikor odaadni a másiknak. Sőt, mivel az állam is emberi kapcsolatok sokaságára épül, így ezt a ragaszkodást tárgyakhoz, dolgokhoz néha még az állam is elég gyermeteg módon adja elő. Történt, hogy elmentem megcsináltalni a helyi lakcimkártyát. Hasznos kis dolog ez, bár funkciói teljességét még nem látom át, de gyakorlatilag ez az egyetlen hivatalos igazolás arról, hogy az ember lakóhellyel rendelkezik Belgiumban. Ezt az igazolást meg időnként elkérik, pl. ha bizonyos bankszámlát nyit az ember, ha ilyen-olyan szolgáltatási szerződést köt, egyebek. Ha nincs, akkor az vagy baj és nincs bankszámla, vagy nem olyan nagy baj, s legfeljebb fizetheti ki az éves szolgáltatási díjat egy összegben, a havi számlázás helyett (internet). Mondom, hasznos kis dolog ez.

A nemzeti szakértőknek az állandó képviselet intézi ezt az ügyet, nem pedig a helyi commune, mint általában. Nagy nehezen végre el is másztam a követségre, ahol nagyon kedvesen kértek útlevelet, ezt-azt, amazt. Részben készültem, így az útleveleket oda tudtam adni. Az ügyintéző szeme elkerekedett és elmondta, hogy eddig még elfogadta a belga állam a hagyományos (kék) útlevelet az EK-hoz delegált szakértők lakcímkártyájához, de most szigorítottak és közölték a magyar állammal, hogy csak szolgálati útlevelet fogadnak el, s csak a családtagoknak jó a hagyományos útlevél. (A szolgálati az valahol a diplomata és a sima között van.) A magyar állam meg erre közölte, hogy ők viszont nem adnak szolgálati útlevelet holmi nemzeti szakértőknek, mert azoknak nem jár és punktum. Így most úgy néz ki nem lesz lakcímkártyánk. Illetve a papirokat azért be kell vinni, aztán majd meglátja a képviselet, hogy mit tud intézni.

Visszaindultam a DG-re. A sarokról visszanéztem és láttam, ahogy Bajnai Gordon és Herman van Rompuy a lakcímkártyáinkat szorongatva kiabálja: nemadó, nemadó!