Na, most tértem magamhoz. Történt ugyanis, hogy folytatódott az iratbetekintés a védett aktákba. A 12 dühös gépíró után más ügyvédi irodák más módszereire nyílt rálátásom, felügyelhettem ugyanis a hat suttogót és a nyolc üvöltőt is. Ők a gépelés helyett a diktafonos változtatot alkalmazták. Qualified lawyers...(Akinél nagy lett volna a párolgás, az olvassa el az előző bejegyzést az ún. Oral Statementekhez való hozzáférés témakörében.)

Padlót persze nem itt fogtam, hanem amikor nemrégiben a másik ügyemben volt szerencsém megtekinteni a folyamat innenső felét is. Azt, hogy hogyan keletkezik az oral statement. A dolog lényege, mint említettem hogy az ügyfél ne adjon be dokumentumot, amit egy amerikai bíróság azután discovery keretében bekérhetne. Ezért szóban számol be a tényekről, amiket közölni szeretne. Naív elképzelésem szerint ez úgy kellene, hogy kinézzen, hogy bejön a jogász, leül a bizottsági tisztviselővel szemben és egy papírról szépen felolvassa a mondanivalóját. A tisztviselő megköszöni a közlést és a rögzített anyagot az első titkárnővel legépelteti. Gondosan bookoltam is a naptáramat, hogy én most nem leszek elérhető két órán át, mert ugye meghallgatom a közlést. M aztán felhomályosított, hogy ez nem így zajlik. Odáig stimmel,  hogy bejön az ügyvéd és felolvassa a szöveget. Esetenként azonban többen is jönnek, ilyenkor egyszerre olvassák fel a szöveget. Szépen élőszóval: koma, nyúparagraf, fulsztop. Hallgatni lehetetlen. Aztán rögtön el is készítik ők maguk az átiratot, visszahallgatva a szöveget és korrigálva a már meglévő írásos anyagot, ha nyelvbotlás lett volna. A Bizottság csak az átiratból dolgozik. Hogy mire használják az audio anyagot? Igen, arra...