Júliusban Balaton! András tavaly nagyon élvezte Füredet, így idén is megyünk. Kati aggódik, hogy András vajon hajlandó lesz-e bemenni a vízbe, ami érthető fenntartás, hiszen fürdéskor ha csak egy csepp víz az orcájára kerül, már nyívik egy törülközőért.

Irány tehát az uszoda. Előtte beszerztünk egy Bobos gumiszandált Andrisnak, meg nekem egy pöttyös vietnami gumipapucsot. Se a bobosság, se a pöttyösség nem volt cél, de választék sem volt.

Megérkeztünk az usziba, András már a jegyvételkor ráncolta a homlokát, mert kicsit tömeges volt a megjelenés. A pánik azután az öltözőben tört ki. Kis fülke két ajtóval, az egyik a bejárat, a másik a kijárat a medencék felé. Érdekes módon kifele jövet ezek az irányok módosulnak. Na hát Andrásnak nagyon nem tetszett ez a szűk hely, meg ki tudja mi baja volt még, de aztán sikerült túljutni az átöltözésen.

Az első vízbemenetel a gyerekmedencében totális kudarc volt, visított mint a vágott disznó. Megint haza akart menni, de persze nem lehetett. Szerencsére találtunk egy még gyerekebb medencét, ahol nagyon sekély volt a víz és tele volt kis hajókkal, meg volt egy "szeműs" is, egy rája. Itt végre feloldódott, úgy kellett kiszűrni végül a vízből.

Na ennyi. Milyen kedves kis történet volt.

Na, most tértem magamhoz. Történt ugyanis, hogy folytatódott az iratbetekintés a védett aktákba. A 12 dühös gépíró után más ügyvédi irodák más módszereire nyílt rálátásom, felügyelhettem ugyanis a hat suttogót és a nyolc üvöltőt is. Ők a gépelés helyett a diktafonos változtatot alkalmazták. Qualified lawyers...(Akinél nagy lett volna a párolgás, az olvassa el az előző bejegyzést az ún. Oral Statementekhez való hozzáférés témakörében.)

Padlót persze nem itt fogtam, hanem amikor nemrégiben a másik ügyemben volt szerencsém megtekinteni a folyamat innenső felét is. Azt, hogy hogyan keletkezik az oral statement. A dolog lényege, mint említettem hogy az ügyfél ne adjon be dokumentumot, amit egy amerikai bíróság azután discovery keretében bekérhetne. Ezért szóban számol be a tényekről, amiket közölni szeretne. Naív elképzelésem szerint ez úgy kellene, hogy kinézzen, hogy bejön a jogász, leül a bizottsági tisztviselővel szemben és egy papírról szépen felolvassa a mondanivalóját. A tisztviselő megköszöni a közlést és a rögzített anyagot az első titkárnővel legépelteti. Gondosan bookoltam is a naptáramat, hogy én most nem leszek elérhető két órán át, mert ugye meghallgatom a közlést. M aztán felhomályosított, hogy ez nem így zajlik. Odáig stimmel,  hogy bejön az ügyvéd és felolvassa a szöveget. Esetenként azonban többen is jönnek, ilyenkor egyszerre olvassák fel a szöveget. Szépen élőszóval: koma, nyúparagraf, fulsztop. Hallgatni lehetetlen. Aztán rögtön el is készítik ők maguk az átiratot, visszahallgatva a szöveget és korrigálva a már meglévő írásos anyagot, ha nyelvbotlás lett volna. A Bizottság csak az átiratból dolgozik. Hogy mire használják az audio anyagot? Igen, arra...

Ma allokálva voltam, ami azt jelentette, hogy két órán át ültem a gyatrán világított szobában és könyvet olvastam. Eleg nagy zaj volt, mert tizenkét ember gépelt mellettem a notebookján. Tizánhárom ember egy gyéren világított teremben = hatékony erőforrás-allokáció.

A problémakör megértéséhez hasznos ismerni a bizottsági aktákhoz való hozzáférés szabályait. Az SO kibocsátása után ugye kezdődhet az A2F, vagy AtoF azaz access to file. Az SO-val együtt, vagy kicsivel az után megy a feleknek egy DVD az összes hozzáférhető irattal. Nem mennek sehova a hozzá nem férhető iratok (confidential, meg internal), illetve azok, amelyek csak a Bizottság helyiségeiben vizslathatók. Utóbbiak főleg az engedékenységi együttműködés keretében tett nyilatkozatok átiratai, így maga az engedékenységi adatszolgáltatás. Ezeket a felek megnézhetik, azokból jegyzetelhetnek, de másolatot nem kapnak és nem készíthetnek, így pl. egy kártérítési perben nem lehet bizonyítékként előhozni őket, mert nem minősülnek az eredeti okiratnak, csak a fél saját jegyzeteinek.

Egy ilyen nyilatkozat sorsa tehát a következő. Az ügyfél az ügyvéddel közösen elkészíti a nyilatkozatot, vagy a kérdőívre adott választ. Ezt begépelik, majd az ügyvéd a bizottsági meghallgatáson felolvassa, mint ügyféli nyilatkozatot. A Bizottság ezt rögzíti és készít egy átiratot, magyarul valakik begépelik. Az átirat a fent említett korlátozott hozzáférésű dokumentum lesz. Miután megkapták az SO-t, meg a DVD-t, a felek ügyvédjei berohannak megnézni ezeket a doksikat is. Mindet, hiszen még nem volt idő elolvasni a többit, így nem tudni mi kell majd. Az idő viszont szorít. Így kerítenek egy tucat gyakornokot/joghallgatót, egyebet és beküldik őket jegyzetelni. Ők meg fogják a kinyomtatott iratokat és begépelik. Felülgyelni persze kell őket, erre elsősorban a case handlerek kötelesek, ha nem tudják a teljes időszakot kitölteni, jönnek a titkárnők, traineek, egyéb staff. Hatékony erőforrás-allokáció.

Szóval ma két órát allokálva voltam. Közben a brit, 36 ágyús La Fleche tengeri csatát folytatott a 44 ágyús amerikai fregattal, a Constitutionnal. Rövid küzdelem után előbbi megadta magát. A hajón utazó Jack Aubrey kapitány fogságba esett. Pont most, a háború elején. Micsoda erőforrás-pazarlás.

Igen, régóta nem írtam, mert nem történt semmi rendkívüli. Kaptam végre új számítógépet, kiderült, hogy hol lesz az új szobám, meg leadtunk egy SO-t. Befejezésként nagy pezsgőzés volt az igazgató szobájában, kicsit le is öntöttem a szőnyegét, mert nyitáskor felhabzott a champagne. Szerencsére ő nem volt ott, másnap gondolom kereste az elrejtett cefrés hordót.

Úgy tűnik fontos helyeken is olvassák beszámolóimat, mert kritikai megszólalásom nyomán rendkívüli átszervezést foganatosítottak a DG-n. Megkíséreltek értelmet találni a Piros Pontnak (ld. az április 15-i bejegyzést). Természetesen sikertelenül, de azért értékeltem a próbálkozást.Az egész azzal kezdődött, hogy a takarítók kijelentették, hogy nem vállalják tovább a felelősséget, ami gyönge vállaikra nehezedik azon tényből kifolyólag, hogy olyan irodákban takarítanak, ahol mindenféle országos titkok is fellelhetők lehetnők. Nyilván arra számítottak, hogy akkor ezentúl majd nem kell takarítani egyáltalán, de végül konszenzusos megoldásra kényszerültek. Eszerint csak azokban az irodákban kell takarítani, amelyeket a clear desk policy jegyében titoktalanítottak és nyitva hagytak. Aki viszont nem pakol el az asztaláról, és bezárja az ajtaját, azt csak másnap reggel látogatják meg, amikor maga is bent van a szobában. Ez utóbbi takarítási alanyok azonosítására szolgál ezentúl a piros pont. Remek. Hozzátehetnők, hogy a zárt ajtó pont ilyen azonosításként funkcionálna és akkor egyáltalán nem kellene piros pont. De hát Róma sem egy nap alatt épült fel.

Kint vannak apáék. Végre elszabadulhattunk vacsorázni, sörözni. A Szt. Katalin téren voltunk egy olyan étteremben, ahol az ételek nagy részét valamilyen sörrel készítik. Kati belekóstolt Nóra Krikjébe, aztán kért egyet aztán amikor átmentünk sörözni az este végén, ivott mégegyet. Elindult a lejtőn...

Apával meg Andrissal elmentünk Antwerpenbe cápát nézni. Jól sikerült kis nap volt, Andris jót nevetett a ráján. Na ja, vicces is az. A pöttyös cápára viszont megorrolt, mert az egyszer mögé került amikor a víz alatti alagútban álltunk és attól kicsit megijedt.

Holnap szülinapozás lesz. Epertorta, bicikli meg Colos lesz a menü. Utóbbihoz Bob the builder ad eligazítást.

Tegnap tudtam meg a HÍRT Kijevből, expressz. RFÁ véglegesen és sikeresen és fantasztikusan és egyáltalán. Gratulálunk, dicsőséges tündöklése mindent elhomályosít.

Lemostuk a teraszajtókat, becslésünk szerint pár év után elsőként. Kiderült, hogy egy fa van a terasz előtt.

Furcsa dolgok történnek errefelé. Gyanús a helyzet, igen gyanús. Későn jöttünk haza tegnap sörözésből, igen végre a szitterre hagytuk a gyerekeket és elmentünk Nóráékkal sörözni, persze ír kocsmába, ha már itt vagyunk, jó is az a Kilkenny. Késő volt éjfél is elmúlt mire ágyba kerültünk. Aztán egyszerre csak gyanús zajokat hallattunk. Konkrétan visított valaki, mint a vágott disznó. Rögtön tudtam persze, hogy menyét, mert Pesten is sok a menyét, csak Kati nem hiszi el, meg Orosziban is szétrágták a 29.000 forintos motorháztető szigetelést (a mocskok). Azok persze nem visítoznak így, de a belga menyét visít, mint a vágott disznó. Kinéztem az ablakon és rögtön megláttam a menyétet. Hosszú lompos farka volt, akkora volt mint egy kisebb kutya, hosszúkás fejjel és négyen volt. Rókának hívták őket, ez a menyét belgául. Nyilván kicsit raccsolva, mondjuk Lóka, vagy Jóka, flamandul talan Khóka. Na ezek ott hemzsegtek az utcán. Vélhetőleg a WSP-i erdőségekből jöttel elő éjszakára kicsit bulizni. Persze ráfaragtak, mert ez nyugodt környék, be kellett volna menniük a Namseporthoz, vagy a Luxembourgra, ott van ilyenkor élet, gondolom. Unatkoztak is veszettül. Na de ez csak a kezdet.

Mit csinál ugyanis egy ilyen belga menyét, ha unatkozik? Vélhetőleg szörnyű terveket eszel ki, mint az később kiderült. Délután ugyanis kigyuladt a Berlaymont. Le is zárták holnap délutánig, a fél brüsszeli rendőrség üldözi a menyéteket. Mert biztosan ők voltak, erre mérget adnék bárkinek. Éjjel látszott, hogy rosszban sántikálnak. 

Persze az egészet H. Ádám bánta, aki így nem tudott bureaucratrice-okat nézni az ebédlőben. Dühös is a menyétekre.

Lakva ismeri meg az ember a másikat, s bizony így van ez. Alig két hónap elég volt, hogy a belga lélek rejtelmeit teljesen kiismerjem. Reggel mentünk Andrissal oviba és láttuk, hogy a lámpás gyalogátkelőnél egy rendőr áll. Amikor odaértünk, megnyomtam a jelzőgombot, hogy a lámpánk zöldre váltson. Ezzel egyidejűleg a rendőr is elindult a túloldalról, leállította a forgalmat és intett, hogy menjünk át. A velünk áthaladónak közben elmondta, hogy a mi oldalunkon elromlott a jelző, ezért segít az átkelésben, hogy ne kelljen megvárni amíg magától zöldre vált a lámpa, ha már a jelző nem tudja siettetni. Hát ilyenek ezek a belgák. Csupa szeretet, odafigyelés, gondosság. Remek belgák! Otthon rendőr akkor se került elő, ha kikapcsolták az Alkotáson a lámpákat és a Nagyenyedről csak élete kockáztatása mellett juthatott le az autós a délihez.

Andrist leraktam, majd indultam vissza a kocsihoz. Megdöbbenve láttam, hogy párhuzamosan parkoló autóm mellett megállt egy áruszállító teherautó, leengedte a rámpáját, aztán mindenki elment reggelizni, legalábbis az alatt a negyed óra alatt, amíg sikerült kilavíroznom a kocsit a takarásból, senki nem jött vissza a kocsihoz. Nincs ezekben egy cseppnyi szeretet, minimális odafigyelés vagy szöszmöszhengernyi gondosság se. Rohad belgák! Otthon ilyen sose fordulna elő.

Hát igen kedves feleim, itt az idő a változtatásra. Jönnek a választások, az ember már nagyon izgul ki lesz a képviselője az eropunijóban, ahogy még Gyulánk mondta. Nyilt nap volt a parlamentben is, de nem mentünk, H. Ádámnak próbáltunk ágyat venni az IKEÁban, de épp nem volt raktáron. Ne aggódj Ádám, a héten még kinézek... Délután aztán beindítottuk a kampányt. Az iskolai ünnepségen Andris fergeteges táncot adott elő, majd kacsákat vadászott, kapott is érte egy sütit. A népfürdő után aztán irány Stokkel, ahol a százéves villamost ünnepelték. Utaztunk villamoson, Andris vezetet oldtimert, egy kabrió Studbakert. Vasárnap a klerikális irányvonalat nyomtuk meg, délután pedig elvegyültünk a rajongó tömegben a grand placcon. Sün betolt egy csokis gofrit. Szóval jól alakult a hétvége, bizakodva tekintünk a választások elé.

Eseménytelenül teltek a napok, konkrétan haldokoltunk, így nem jelentkeztem. Most már túl vagyunk rajta, hogy melyik irányban, majd kiderül.

Ma megint kaptam postát a hivatalban. Kétféle szokott jönni. Vagy partecédula, vagy szakszervezeti propaganda anyag. Party-cédáknak jobban örülnék, de a szakszervezetisek azok viccesek. Jó, nem mindig, kétféle van. Az egyik a "szavazz ránk, évek óta küzdünk az esélyegyenlőségért/fizetések vásárlóerejének fenntartásáért/világbékéért és jönnek a választások, jaj", ez nem olyan jó. A másik fajta viszont remek, rendszerint alpári hangnemben szidják a Bizottságot és/vagy Tanácsot és/vagy Parlamentet és/vagy belga államot különféle okokból. Olyanokat írnak, hogy what is enough is enough!, meg, hogy azt már tudtuk, hogy a Tanács szociális párbeszédre való képessége a nullával egyenlő, de most a Bizottság is felsorakozott mellé, legutóbb meg, hogy equal pay for equal work, what a load of nonsense! Utána meg jöhet a szociális küzdelem.

Az egyik fő téma az iskola helyzet. A tisztviselők beadhatják a gyerekeket európai iskolába, amikben persze irgamatlan tömegnyomor van. Építenek egy újat, de még kész sincs, már most látszik, hogy kevés lesz. Az aggódó szakszervezetek meg petícionálják a fent felsorolt szerveket, hogy azonnal lépjenek valamit. Meg, hogy a Tanács adjon kvótát a bizottsági gyerekeknek a saját intézményében. Mi Andrist belga oviba adtuk. Ott van hely. Legalább megtanul belgául. (Egy kis kölyök a játszótéren mondta, hogy je parle marocaine, un peu roumaine et ... belgiquois.)

A másik fő téma a kedvencem: Miért nem kapnak a bizottsági alkalmazottak tömegközlekedési hozzájárulást. Tényleg, miért nem? 5-6000 eurós kezdőfizetés mellett tényleg az a 20 euró hozzájárulás hiányzik a kasszából... Az ideológia egyfelől, hogy más is kap, meg hogy már évek óta megy erről a vita és micsoda botrány, hogy még mindig nincs rá büdzsé, meg hogy a Bizottság azt hangoztatja, hogy micsoda ökotudatosan gondolkodik, közben meg mindenki kocsival jár, milyen jó lenne a költségtérítés. Ez az utolsó érv a legjobb. Mert ugye a bizottsági alkalmazott valszeg tényleg nem azért jár az audijával, bmwjével akármijével dolgozni, mert ingyen parkolhat, a gyereket a város másik végében lévő európai iskolába járatja, vagy mert tömegközlekedéssel nem érintett zöldövezetben lakik, hanem mert nyilván olcsóbb az 1.9 TDivel bejönni, mint venni egy bérletet 44 euróért. Még felmérést is csináltak. Megkérdezték a tisztviselőket. Nyilván arra gondolna az ember, hogy arról, hogy hányan hagynák el a kocsit, ha kapna ingyen bérletet. De nem. Azt kérdezték meg, hogy Jó ötletnek tartaná-e, hogy kapjon hozzájárulást. Meglepő módon túlnyomó többségben a megkérdezettek ezt jó ötletnek gondolnák. A szakszervezet meg behivatkozza. 

Most jött egy olyan is, hogy a szakszervezet indít felkészítőt konkúrra. Előadások, minden. Egy feltétel van a részvételi díj befizetése mellett: be kell lépni a szakszervezetbe. Ögyes.

András egyik szokása, hogy ha valamit nem hajlandó odaadni apjának, anyjának, öccsének bárkinek, akkor magához szorítja és hangos "nemadó, nemadó" kiáltásokkal hemzsegni kezd. Ez persze nem olyan szép szokás, de hát ha őszinték vagyunk, akkor belátjuk, hogy a felnőttek világában sem olyan könnyű bármit bármikor odaadni a másiknak. Sőt, mivel az állam is emberi kapcsolatok sokaságára épül, így ezt a ragaszkodást tárgyakhoz, dolgokhoz néha még az állam is elég gyermeteg módon adja elő. Történt, hogy elmentem megcsináltalni a helyi lakcimkártyát. Hasznos kis dolog ez, bár funkciói teljességét még nem látom át, de gyakorlatilag ez az egyetlen hivatalos igazolás arról, hogy az ember lakóhellyel rendelkezik Belgiumban. Ezt az igazolást meg időnként elkérik, pl. ha bizonyos bankszámlát nyit az ember, ha ilyen-olyan szolgáltatási szerződést köt, egyebek. Ha nincs, akkor az vagy baj és nincs bankszámla, vagy nem olyan nagy baj, s legfeljebb fizetheti ki az éves szolgáltatási díjat egy összegben, a havi számlázás helyett (internet). Mondom, hasznos kis dolog ez.

A nemzeti szakértőknek az állandó képviselet intézi ezt az ügyet, nem pedig a helyi commune, mint általában. Nagy nehezen végre el is másztam a követségre, ahol nagyon kedvesen kértek útlevelet, ezt-azt, amazt. Részben készültem, így az útleveleket oda tudtam adni. Az ügyintéző szeme elkerekedett és elmondta, hogy eddig még elfogadta a belga állam a hagyományos (kék) útlevelet az EK-hoz delegált szakértők lakcímkártyájához, de most szigorítottak és közölték a magyar állammal, hogy csak szolgálati útlevelet fogadnak el, s csak a családtagoknak jó a hagyományos útlevél. (A szolgálati az valahol a diplomata és a sima között van.) A magyar állam meg erre közölte, hogy ők viszont nem adnak szolgálati útlevelet holmi nemzeti szakértőknek, mert azoknak nem jár és punktum. Így most úgy néz ki nem lesz lakcímkártyánk. Illetve a papirokat azért be kell vinni, aztán majd meglátja a képviselet, hogy mit tud intézni.

Visszaindultam a DG-re. A sarokról visszanéztem és láttam, ahogy Bajnai Gordon és Herman van Rompuy a lakcímkártyáinkat szorongatva kiabálja: nemadó, nemadó!

Ma ment Andris először oviba Az ovónő szerint kicsit szomorú volt, de azután jól eljátszott a többiekkel. Andris szerint "Üvöjtöttem, mint a sakáj, hogy Apa, APAA!"

Minden rendes településnek van domaine provincialja. Ha nincs, akkor az vagy nem rendes, vagy nem település. Én is például nagyon rendes vagyok, oszt mégsincs nekem, per definitionem.

Ez az, aminek Magyarországon is kéne lennie, de nincs. Ezért is vagyunk 800 ezer rokkantnyugdíjas hazája. Meg azért mert otthon senki sem szeret dolgozni (kivéve a Surdot). Mondjuk a belgák sem szeretnek dolgozni, mégsincs annyi rokkantnyugdíjas (gondolom). Tehát bizonyított, hogy a domaine provincial a kulcskérdés a rokkantnyugdíjasság kérdésében.

A domaine provincial továbbá arra is jó, hogy a gyerek kitombolja magát. Valójában ugyanis ez egy nagy szabadidő központ. Rendszerint valami kellemes helyen van, kis kastély, tavacska, erdőke (liget) mellett. Szépen rendbetartott, virágokkal, fűvel, fával, nádmézzel. Néhány focipálya, teniszpálya, meg játszóterek, sétaterek, piknikező izék. Huizingenben, ahova legtöbbet mentünk eddig, van ringlispil, mászókák, gumiasztal, csúszdák, szarvasok (még sose láttuk őket, valahol telelnek/tavaszolnak). Kessel-loban meg olyan famászó pálya, hogy no. Sokan is vannak persze, az emberek sportolnak, gyereket legeltetnek, vagy sétálgatnak. Otthon is kéne ilyen, sok. Nem lenne annyi rokkantnyugdíjas.

Még nem meséltem a Bizottságról. Remek hely. A szakmai részéről persze nem beszélek, mert az nem vicces. Ami marad, az persze az admnisztráció. Mert az is van, lévén azért legalább részben frankofón országban vagyunk, meg hát ugye a németek is alapítók. (Amúgy azt hallottam, hogy a németek annyira nyomják ki az embereiket, hogy hajlandóak a Bizottságtól átvállalni költségeket, csak hogy kiküldhessenek még nemzeti szakértőt.)

No, szóval már otthon kezdődött a dolog, ezt részben meséltem is, hogy hogyan sikerült egy három oldalas levelet két hétig olvasni, aztán rohammunkával nem tudni elintézni, hogy a megbeszélt időben jöhessek. Meg, hogy hogyan sikerült már kiutazásunk után, de internet kapcsolatunk létrejötte előtt elküldeni a tájékoztató anyagot arról, hogy hova kell menni, mit kell csinálni az első napokban. Mert persze itt nem úgy indul a dolog, hogy az ember besétál a munkahelyére és elkezd dolgozni, nem. Rend van és fegyelem, meg két nap tréning. Sok mindent elmondanak. Először egy pofa angolul megkérdezte, hogy van-e olyan a teremben, aki nem tud franciául. Voltak vagy húszan. Erre franciául kezdett el magyarázni, mert ő francia. Időnként belekevert angol szavakat, így nagyjából a 10%-át érthette az a húsz ember. Aztán persze ketté szedték a csoportot frankofónokra, meg anglománokra. Kaptunk mindenféle infót, meg némi előzetest, hogy pl. azt ne remélje senki, hogy majd szerdán ha dolgozni megy, lesz számítógépe, meg telefonja, mert ez a Bizottság, meg ilyenek. Megtudtuk, hogy a Bizottság nagy segítséget nyújt a lakáskeresésben, részben címeket is adnak, részben pedig a jogi szolgálat külön szerződésmintát ad, illetve áttekinti a bérbeadó által adott szerződéseket, hogy nincs-e bennük valami helytelen. Ez nagyon hasznos volt az ötvenből annak a négy embernek, akinek még nem volt lakása. Mert ugye ezt nem a nyitó képzésen kéne elmondani, hanem mondjuk fél évvel előtte, amikor kiderül, hogy az embert felvették. Na mindegy.

Elmondják azt is, hogy az egészségbiztosítási kártya amit kihoztunk az nem jó semmire, de gyorsan kérjünk egy E101-est, mert az a jó. Ez persze benne van a tájékoztató anyagban is, amit kiérkezés után sikerült emailezni. Jani most intézheti utólag. Kösz Jani!

Na, de végre vége a képzésnek, mehetek dolgozni! Az igazgatóság titárnőjét kell keresnem, korábban már találkoztunk, nagyon kedves hölgy. Megmutatja a szobámat (egy emelettel feljebb, mint az egész igazgatóság), s nini van benne számítógép. Telefon az nincs, majd délután. A gép meg nem működik, mert logint csak délután kapok a számítástechnikai képzésen. Kicsit elmegyek smúzolni az új kollégákhoz, hát nem nagyon lehet. Részben, mert ilyenkor még nincs bent senki. Hajnali kilenc. A főnök is új, mármint a unitvezető. Ez kicsit pech, mert neki kell mindent engedélyeznie, ő osztja rám a munkát, de még nem tudja merre van előre. Amúgy rendes ő is, ismerjük még NKIs időkből. Megy a malmozás délután kettőig, a számítógépes kurzusig. Hogy ez miért délután van, ne kérdezzétek. Nyilván, mert ... fogalmam sincs. Amúgy a logint azért csak akkor kapjuk meg, a hivatalos indokolás szerint, hogy addig ne kezdjünk el a gépen kalózkodni, amíg nem ismerjük a rendszereket. Ez jogos, gondolom először. De a képzésen csak konstatálják, hogy mindenki látott már Windowst, meg Outlookot. Egy szó nincs a bizottsági rendszerekről, majd egy hónap múlva lesz képzés. Addig meg amit az ember magától, meg a kollégától felszed... Elmutogatják viszont ami egy papírra is fel van írva, hogy hogyan lehet bizonyos jelszavakat generálni, aztán csókolom. Mehetünk.  És jöhetünk, mert klaviatúra cserelehetőség van. Defaultban mindenki belgát kap ugyanis. Aki még nem látott francia/belga klaviatúrát, az nem tudja, hogy ez milyen kínt jelent. A 10 ujjas gépelés lehetetlen, de egy ujjal se könnyű, mert gyakorlatilag minden máshol van. A számokhoz shiftet kell nyomni, sőt a ponthoz (!) is. A és Q, M és vessző felcserélve, szóval valódi katasztrófa. Jelszót gyakorlatilag lehetetlen beírni vele. Szóval ez a default, de ki lehet cserélni rögtön a képzés után. Persze ehhez le kell hozni a belgát, de ezt nem a képzés előtt mondják, hogy ugyan már hozd le a képzésre azt a vacakot és kapsz másikat, hanem külön futtanak egy kört az összes kezdővel (kivéve a belgákat, mármint a vallon belgákat, mert a flamandok is cserélnek). Viszont azt a javukra kell írni, hogy adtak magyar billentyűzetet. Eddig ez az egyetlen pozitív élmény az ITvel kapcsolatban...

Beloggoltam. A gép még 2005-ös, idén cserélik. Nem lenne vele baj, de már tökre be van lassulva szerencsétlen, de letojják, mert majd úgyis lesz új. Nem tudom melyik hónapban, dolgozni viszont nehéz vele, mert a beszkennelt fájlok nézegetése elég nehézkes a lassú váltások miatt. Szóval kértem egy kis feles RAMot, meg némi töredezettség mentesítést, meg redzsisztri takarítást (nem magamtól, nekem is mondták mások). Na ennek két hete, azóta dolgozik rajta az IT. Tegnap a "hivatalos" csatornán keresztül is kérvényeztem, mert erre felhívták a figyelmet. Se kép se hang.

Na de a piros pont. Az a legjobb. Gondolom nem tűnt fel még a gvhsoknak, akik jártak a joseph II-ben, hogy a névtáblákon kis piros pont van. Na vajon miért? Vajon van zöld, vagy fekete pont is? Ez egyfajta jutalmazási forma lehet? Vagy rangjelzés? Nem. Ez egy üzenet.

Hogy hogyan alakult ki, azt nem tudni. Talán az ősidőkben, amikor még nem létezett emberi nyelv, vagy később amikor már létezett emberi társadalom, de a felvilágosodás még nem hozta el a józan ész uralmát. Akkor kezdhették el használni a piros pontot. Ezzel üzentek ugyanis a takarítóknak.

Mert a Bizottság nagyon sok titkos, érzékeny üzleti adattal és más információval dolgozik, ezért fontos, hogy a szobák ajtaja zárva legyen. A takarítóknak be kell menniük persze, és ez újra felveti az alapkérdést. Hogyan lehet biztosítani, hogy a takarító bezárja maga után az ajtót? Talán megmondjuk neki, hogy mindig zárja be? Ez valószínűleg nem működne, mert ugye mi van, ha elfelejti? Vagy kitaláljuk azt, hogy ha zárva volt akkor zárja vissza? Nem, nem. És akkor jött egy Newton, egy Lenin, egy nemtudoménki, aki kitalálta, hogy a takarító akkor zárja be az ajtót, ha van egy piros pont a névtáblán. És tényleg. Amíg nem volt piros pontom (a titkárnőtől kaptam), addig hiába zártam be a szobát, reggel mindig nyitva volt. Azon gondolkodtam, hogy mi oka lehet valakinek, hogy azt akarja, hogy reggel nyitva legyen a szobája? Talán aki biciklivel jár, annak könnyebb egy lendülettel befordulni, nem kell megállni a kulcs miatt... Igazából nem jöttem rá. Marad a piros pont. Pont.

Boldog Húsvétot minenkinek!

Itt is volt. Nagypénteki szertartás ugyan nem volt, ki tudja (Havas) miért. Sonkánk sajnos nem volt, illetve a Delhaize-ben vettünk valami Jambon á l'ancient, ami majdnem emlékeztetett rá. Csokinyúl, csokitojás azért volt szerencsére. Szombat este jöttünk haza a szertartásról és nagyon furcsa volt, hogy gyakorlatilag nyoma se volt annak, hogy elvileg ünnep van. Otthon azért karácsonkor, húsvétkor kiürülnek az utcák, itt viszont mintha ugyanolyan szombat lett volna, mint a többi. És nem csak arabok, akiknél még érthető is lenne, hanem mindenféle népek. Joggingoltak, kávéházban ücsörögtek, mászkáltak össze-vissza. Multikulti, nincsenek már társadalmilag bevett, közös ünnepek, gondolom. Kati szerint a dolog kommerciális oldala is szegényesebb mint otthon.

A csütörtöki és szombati szertartás hangulatos volt, a misék nem templomban, hanem a Magyar Háznak mondott ház emeletén lévő kápolnában voltak. Nem túl nagy terem, érdekes módon mindig úgy tűnik mintha mindig mások jönnének, de Havas ismer mindenkit. Én jobban szeretem az Annában a nagy szagos miséket, szerintem a Húsvéthoz hozzá tartozik a nagy felhajtás. Orosziban se szeretem, hogy nincs orgona, csak a tót asszony tolja a hangot.

Hozzánk mindenesetre jött a nyúl is. Andrisnak hozott a csoki mellett barkácskészletet is. Most amiatt is szólhatok folyton, hogy ne kalapálja a falat. Nem én tehetek róla, én csak a komódok hátlapját szögeltettem vele...

Megvettük a repjegyeket a nyaralásra. Július második hetétől leszünk otthon, ha valakit érdekel. Tervezünk oroszit, győrt, balatont. Esetleg egy szűkkörű borkóstoló a gvhban, tervezem, hogy viszek valami tematizált sorozatot.

Holnap megyünk magyar étterembe.

Betörtek a lakásba! Szerencsére nem vittek el semmit, de itt maradtak. A dolog úgy kezdődött, hogy misére indultunk. Kicsit késésben voltunk (valójában nagyon, de ezt nem tudtuk), ezért siettünk. Én előhoztam a kocsit Andrással, Kati jött utánunk miután összekészítette Gergelyt. Mikor lejött szólt, hogy adjam oda a kulcsot mert ő nem találta meg a sajátját. Mondom, hogy a zárban lógott. Sajnos az ajtó nyitva volt, így nem látta, hogy belül lóg a kulcs. Mondanom se kell, hogy kívül nincs kilincs és ha a kulcs a zárban van, akkor kívülről nem lehet a kulccsal elfordítani a zár nyelvét.

Mindegy, misére menni kell, már csak azért is, mert valahonnan kell keríteni egy telefonszámot valami lakatoshoz. Meg is érkeztünk Havashoz olyan jó negyed óra késéssel, de még elég nagy zsibongás fogadott, mintha mise történt volna. Merthogy az óraátállításról lemaradtunk, így nem 15, hanem 75 percet késtünk. Havas meg nem prédikál hosszan a gyerekek miatt. Gyorsan belevetettük magunkat a tömegbe a kérdéssel: tudtok telefonszámot egy lakatoshoz? Az első reakció igen magyaros volt. A fiatalember felhomályosított, hogy az nem úgy van, hogy csak úgy hívok egy lakatost, mert az ilyet be kell jelenteni a rendőrségen, vagy a commune-nél. Köszi, hasznos voltál. Persze effektív segítséget is kaptunk, valaki felhívta a tudakozott majd az ott kapott számot. 100 euróért vállalta volna a jóember, hogy hétfőn (!) vagy kedden (!) kijön. Köszi, hasznos voltál. Szerencsére más segítséget is kaptunk, így telefonszámot egy arabhoz, aki 70 euróért egy fémlappal kinyitja az ajtót (nem kell szólni a rendőrségnek sem, ha szólsz ingyen van), illetve egy rendőrségtől származó tippet, amely szerint a betörők szétvágott kólásüveggel nyitják. Jószef pedig a gumikalapácsra esküdött. Felvértezve a különféle megoldási lehetőségekkel magabiztosan indultam haza. 'A' terv műanyag kártya, 'B' terv valahogy felmászni az alattunk lakó Mme. Vanscarte-tól (vagy nem így írják), hátha nyitva van a hátsó erkély ajtaja. Na nem ragozom, két kártya (Aegon, Libri), mint tanulópénz feláldozása után a Kati Alexandra hűség kártyájával sikerült kinyitni az ajtót.

A problémát azóta András megoldotta. Beletörte az egyik kulcsot a zárba, így most csak egy van.

Legközelebb mesélek Havasról. Jójszakát!

Igaza van a XX. század egyik nagy filozófusának, akitől a fenti idézet származik. Ez persze nem véletlen, hiszen Obelix minden népre azt mondja, hogy dilis, és nyilván minden népben lehet találni olyan jellemző magatartásmintát, ami a többi számára ilyennek minősül. Így nyilvánvalóan igaz, hogy dilisek ezek a belgák. Persze attól még les belges sont nos amis.

A közlekedés itt egészen sajátos. Egyes magyarok szerint képtelenek szervezni a forgalmat. Nekem egyre inkább az a benyomásom, hogy direkt csinálják Forgalom-lassítás. A mi környékünkön például nem lehet hármasba felkapcsolni. Vagy ha sikerül, akkor biztosan vészfékezés a vége. Mert itt minden kereszteződés egyenrangú. Mindegy, hogy mekkora a két út ami találkozik, szinte alig vannak alárendelt útvonalak, azokat külön tábla jelzi. Ebből fakadóan persze az átlagos belga vezető feje jobbra fixált, kocsija balról horpadt.

Itt semmit nem lehet elsőre elintézni - mondta egy kollégám, és úgy tűnik ez igaz is. Vegyük példának az internetet. Bonus pater familiasként előre gondoltam a net szükségességére, külön tekintettel Kati skypolási lehetőségére. (Bár Biacsné nem nagyon jön föl a netre, ezt lehetőség szerint pótolja!) Tudakozódtam kinti kolléganőtől a szolgáltatókról, csomagokról. Írtam a Coditelnek, hogy van-e hálózata, ők visszaírtak, hogy sajnos nincs. Na nem baj, van másik. Belgacom, Telenet, ki tudja mi még. Telenetet megrendelem interneten. Választhatok, hogy ők szereljenek ingyen, vagy én. Mivel csak áprilisra tudnak időpontot adni, választom a DIY opciot (én nem tudtam: do it yourself). Csak fel kell venni egy pakkot az irodában és kész. Remek. El is megyek a pakkért, de furcsa mód az összes adatomat újra felveszik, mintha nem tudnának a netes rendelésről. Mert nem tudnak a netes rendelésről. A végén meg közlik, hogy nincs DIY, majd jön a szerelő 03.30-án. A netes rendelési kedvezmény persze ugrik. Na az akkor két és fél hét egy magányosodó feleséggel, de sebaj, azért eljön a 30-adika. Jön a szerelő és alig egy óra alatt, végigjárva a lakást, a garázst és a házmestert kideríti, hogy a Telenet nem is szolgáltat itt, valaki hibázott, désolé, au revoir. Anyátok! Tíz percen belül megrendelem a Belgacom (helyi Matáv) adsl szolgáltatását. Kedvesen visszahívnak és elmondják, hogy előbb kapok egy levelet arról, hogy mikor jön a szerelő, majd jön a szerelő, valamit csinál, majd taxi-postával kapok egy modemet és azt meg magamnak kell beszerelni. 10 nap. Mindegy, csak legyen már! Közben Tibor figyelmembe ajánlja a Brutele-t. Szomszéd néni is onnan kapja a TV-t és valóban a falon lévő kábelkiállás felirata szerint az Brutele tartozék. Remek, hátha egyszerűbb, mint a Belgacom. Felhívom őket, elkérdezik a címet, hát kiderül, hogy 1040 Etterbeek. Sajnos ők ott nem szolgáltatnak, hívjam fel a Coditelt. Mondom neki, hogy egyrészt a Coditel az nem elérhető, másrészt viszont ők szolgáltatnak, ott a falon a kiállás. Furcsálja, de utána néz, és valóban benne vagyunk az adatbázisban. (Ennak az az oka, hogy pont az két utca sarkán vagyunk és hídfőllás-szerűen ékelődik be a mi házunkkal Etterbeek a szomszédos Wolove Saint Pierre-be, a kábelt meg nyilván a sarokig húzták ki, nem a commune határáig.) Ez persze önmagában kevés az üdvösséghez, átkapcsol az illetékeshez, hogy megkérdezhessem szabad-e nekik Etterbeekben szerződést kötni. Az illetékes továbbkapcsol egy még illetékesebbhez, aki szintén tovább akar kapcsolni, gondolom Koltai Róberthez, de ezt már nem hagyom. Persze szerződést azt nem kötnek, mert itt kérem jogi monopóliumok vannak. Az meg kötelez (kivéve ha a szomszédnak kell TV, vagy a korábbi ittlakónak valami más szolgáltatás). Sebaj, legközelebb majd WSP-i irányítószámot mondok be... Na de végül is azért lett megoldás, mint látszik. Van egy vezeték nélküli szolgáltató, instant internet csomagot kínál. Hazafele megvettem a Clearwire csomagját, azóta boldog internet használó vagyok újra. Az asszony is elégedett.

Adottak az alanyok, a kutatócsapat és a labor. Persze ez utóbbit kicsit alakítgatni kell. Miután a fűtést nagyjából rendbe rakattuk (nagyjából, azaz amíg hideg van, most mikor 20 fok van kiderült, hogy az egyiket meg leállítani nem lehet), és a tisztaság viszonylagossága is alábbhagyott, következhetett a dolog hard core része.

Mosógép. Még január végén vettem, Mme-ot külön kértem, hogy ne csak kiszállíttassa, hanem köttesse is be, hogy mire megjövünk működjék. Telefonon rákérdeztem azt mondta rendben van. Nem akarta felizgatni a kísérleti egereket. Nem volt bekötve. Nekiálltam volna, de a dobrögzítő csavarokat sem tudtam kiszedni. (Azok kedvéért akik még nem önálló háztartásban élnek elmondom, hogy a mosógép kiszállításkor tartalmaz három (3) a dobot rögzítő csavart. Ezeket ki kell szedni, mert különben centrifugáláskor nagyon zajong, nagyon ugrál és kicsit tönkremegy.) De jött Antonio és egy samesza. Noszogatják, toszogatják és hopp be is kötötték a falon lévő bemenetbe, kimenetbe. Az élet szép. Antonio adott egy (1) dobrögzítő csavart, hogy ha még szállítani kell, akkor legyen. Este lett és reggel, a második nap.

Elmentem dolgozni. Telefon. Kati. Folyik a víz a konyhaszekrényből. Mert miért? Mert a cső, amibe bekötötték a mosógépet az olyan, mint minden ami jó. Vége szakad egyszer. Bement ugyanis a szekrény mögé és ott elunta magát, megszűnt. A víz meg be a szekrénybe. Na és ekkor jött a szakállas.

A szakállas az ördög. Megcsinálta a mosógépet. Ideiglenesen bevezette a kivezető csövet a mosogatóba. Szereztek egy nagy követ (honnan az ördögből szereztek egy nagy követ?) azzal terhelték le a végét, hogy ne ugráljon. Másnap jött és megcsinálta véglegesre. Mármint hogy ez volt a második végleges bekötés. A négyből. Nagyon sok csövet használt, többször fordult a Bricoban és kész lett, úgy egy nap alatt. Közben szakállas volt, vicceskedő és büdös. Este lett és reggel, a harmadik nap.

Elmentem dolgozni. Telefon. Kati. Folyik. Szakállas és Antonio ki, lakásba be, már nem is köszöntek csak jöttek. Mint egy szép nagy család. Közben a wc is folyni kezdett. Megérezte a lehetőséget. Revolúció, no pásárán! Szakállas diagnosztizál egy provokált csőtörést a wcben a járólap alatt. Frissen cserélt wc volt, 250 euróért, szerelés közben törték el, ezért ebbe (szerencsére) nem kezd bele a szakállas, csinálják meg azok, akik elszúrták. Ő inkább visszatért a mosógéphez.

Végre végeztek! Megy a mosógép és végre végig is megy a mosás! Eljutottunk a centrifugálásig. Nagyon zajong. Nagyon ugrál. Most ugrik be miért volt furcsa, hogy Antonio csak egy dobrögzítőt adott. Legalább kiderült, hogy mégiscsak ki tudom szedni a dobrögzítő csavarokat. Csak elég idegesnek kell hozzá lennem...

Lassan kiderül, hogy a szakállas egy olyan Mekk Mester fajta. Nem csak mert szakállas, meg mert büdös mint a kecske, hanem mert mindent csinál de semmihez sem ért. A mosógép kérdéskör után jött ugyanis a beígért sütő-csere. Régi mocskos, tepsitlenített, félig működő villanysütő és a főzőlapok cseréje. Este megjelent a haláltrió (Mme. Antonio, szakállas), berongyoltak a konyhába és szerelés. Mondtam a szakállasnak, hogy úgy állítsák be, hogy ne folyjon. Röhögött, hogy a sütő nem is folyik. Mondtam, hogy az nem olyan biztos, ha ő szereli. Szerelt. Na az egy látvány volt. Szakállas félmeztelenül izzad derékig a rém mocskos szekrényben, miközben Mme. egy darabig a mocskot vakargatja, majd leül és elkezdi felolvasni szakállasnak a hasznalati útmutatót. Három óra után végeztek, távoztak. De legalább van sütő. Gondoltuk. Este lett és reggel.

Telefon. Kati. Nem, nem folyik, füstöl. Na ekkor hívtam fel egy MAGYAR villanyszerelőt.

A magyar villanyszerelő, Tibor korrekt ember. Ismeri a dörgést, tőlünk nem fogad el egy fillért sem. Majd Mme. Tibor sokat jár hozzánk. Először fényképez, hogy legyen bizonyíték ha kell. Aztán telefonál és üvöltözik. Mme. csak helyeselni tud (mer). Mert a főzőlapok 6000 wattos összteljesítményét rákötötték egy 16A-es biztosítékra. Ez még a jobbik eset, mert a táblán van 6A-es is. Ezt már tapasztaltuk korábban, amikor a 2400 wattos porszívó félgőz mellett is leverte a biztosítékot. Na és akkor Tibor dolgozott és estére lett főzőlap. Meg két nap múlva sütő. Meg nemsokára lesz új biztosíték tábla. Aztán áthúzza az összes vezetéket a lakásban, mert nincs bennük földelés. Aztán kicseréli a konnektorokat meg a kapcsolókat. Szóval Tibor még sokat jön hozzánk. Tippeket is ad Internethez. Mert az két hete nincs. Miért is...?

Van Internet! Nem kis dolog ez drága barátaim itt, Európa dobogó szívének koszorúerében. Persze nem mondhatom, hogy unatkoztunk ebben a három hétben, amíg létrejött a Kapcsolat. De kezdjük az elején.

Március 12-én kellemesen landoltunk Zaventeem repülőterén. Andris élvezte a repülést, bár a végébe már belealudt. Hamar eljutottunk a lakáshoz, enyhén szemerkélő esőben. A ház előtt állt a költöztető teherautó, benne a lakáskulcsunkkal és szerencsére a költöztetőkkel, így a kulcs hamar a kezünkben volt. Büszkén rúgtam be a lakas ajtaját, amit még január végén vettem ki, kis családom méltó elhelyezése céljából. Kati még csak fényképen, meg rossz minőségű videón látta, így vártam a hatást. Hát nem maradt el. Lassan fény derült arra, hogy házinéni (Mme Jacobs), akiről még lesz szó mi mindent felejtett el megcsinálni abból, amit még január végén megígért...

Persze az én hibám minden. Gondolnom kellett volna arra, hogy az utca neve nem véletlenül Avenue des Volontaires. Akaratunkon kívül egy kísérlet "önkéntesei" lettünk. A kísérlet egyik vezető kutatója pedig maga Mme. Jacobs. Még nem látom át teljesen az egész ördögi tervet, de hamarosan minden részletre fény derül. Csak ne legyen késő.

A lakás szép és jó. Nagyot kerestem, hogy nagyszülők, haverok, kollegak beférjenek, ha erre eszi őket a jókedvük. Igy van három hálószoba, egy nagy nappali (ezek a belgák szeretik a nappalit) meg a kiszolgáló helyiségek. Kicsi terasz elöl, hátul. Aki teheti, nézze meg. A hálókban még január-februárban laminált padló fektetés zajlott, így külön kértem házinénit, hogy takaríttasson ki. Ez meg is történt 180 euró értékben, mint később megtudtam, de viszonylag alacsony hatásfokkal. Képzeljük el, ahogy valaki egy vizes moppal beesik egy poros lakásba és rövid küzdelem után levonul. Mert nem tudja, hogy a víz egyszer majd feszárad. Felszáradt. Maradt a por, a homu, padlón, falakon, ajtókon. A hónapos, de nem primőr retek a hűtőben, a gardróbban, a kamrában. Ez persze nem látszik azonnal, ezt két frissen tisztíttatott fehér szőnyeg bánta. Két nap takarítás, ami persze késleltette a kipakolást, napokig ültünk a dobozokon. Szombaton aztán hivattunk egy takarítónőt. Spanyol. Takarít. Aztán a természet hívó szavára a mellékesre vonul és rossz döntést hoz. Én közben az IKEÁban voltam, immár többedszer, épp lámpákat nézegettem, amikor Kati hív. Menjek haza, mert a takarítónő bezárta magát a wc-be és nem tud kijönni. Nem éreztem úgy, hogy ez feltétlenül  olyan látvány, amit látnom kell. Hívtam inkább Antoniot.

Hogy kicsoda Antonio? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri, mert hol ilyen, hol olyan. Leginkább egy melósra hasonlít, de valójában ő Mme. Jacobs végrehajtó személyzete. Szfalvig kedvéért analógiaként azt mondanám, hogy ő a patkánylefogó. Ő intézkedik a Mme. helyett, hol sikeresebben, hol kevésbé sikeresen. Első nap már találkoztunk, amikor kiderült, hogy nyolc radiátorból négy nem működik. Kettőt sikerült elindítania. Sajnos rossz a vlan - mondta. Mindig a vlannal van baj, már szerveztek egy kerületi házbizalmi ülést, mert rossz a vlan. Ez valami kütyü a radiátorok hőmérséklet-szabályozójában, vagy maga a hőmérséklet-szabályozó. És gyakran elromlik. De Antonio minden másodikat meg tud javítani. A többit pedig a szakállas javítja meg. A szakállas pedig maga az ördög...